Koronavírus
Színházi pauza – „Most uraim, jó`tszakát. – Fel, tapsra hát, ki jó barát…”
A koronavírus miatt veszélyhelyzetet hirdetett a kormány, ez többek között azzal jár, hogy megtiltják a 100 főnél nagyobb beltéri, és az 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket. Ez éttermeket, gyárakat, bevásárlóközpontokat nem érint, színházat, mozit viszont igen.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál honlapján nemrég megjelent,
hogy az április 23-26. között tervezett rendezvényt elhalasztják, előkészületeit felfüggesztik. A kiállítóknak hamarosan részletes tájékoztatást küldenek a Könyvfesztivál új időpontjáról.
A színházak is bezárnak egy időre,
A rendelkezés csak szerda éjféltől lép életbe, a szerda esti előadásokat még megtartják.
A kivétel…. a Spirit
„A Spirit Színház befogadókapacitása nem haladja meg a kormány által előírtat, azaz rendezvényeink nem haladják meg a 100 fős határt. A meghirdetett programjainkat megtartjuk, a megvásárolt jegyeket nem áll módunkban visszaváltani.
Vígszínház
„A kormánydöntés értelmében a már meghirdetett előadásainkat a veszélyhelyzet feloldásáig a Vígszínházban, a Pesti Színházban és a Házi Színpadon is szüneteltetjük. A meghirdetett és elmaradt előadások pótlásának időpontját a fenti rendelkezés feloldásakor, a veszélyhelyzet elmúltával hozzuk nyilvánosságra. Nézőink ekkor eldönthetik, elfogadják-e az előadások pótlására megadott időpontot, vagy a jegyek árának visszafizetését kérik. Bérlettulajdonosaink későbbi időpontban tekinthetik majd meg bérletes előadásaikat. Kérjük, mindenképpen őrizzék meg jegyüket és bérletüket.”
A Radnóti Miklós Színház közölte: a veszélyhelyzettel kapcsolatos kormányrendelet hatálybalépését követően tájékoztatjuk a nézőket az elmaradó előadásokkal kapcsolatos részletekről.
https://www.facebook.com/radnotiszinhaz/posts/3351877994840246
MÜPA
A Müpa a mai naptól kezdődően – egyelőre 2020. március 31-ig – az előadásait nem tartja meg.
A Nemzeti Színházban az elmaradt előadások jegyeit a nézők egy későbbi időpontra becserélhetik.
https://www.facebook.com/nemzetiszinhaz/posts/10157003377358359
Az Orlai Produkciós Iroda a meghirdetett és elmaradt előadások pótlásának időpontját a rendelkezés feloldásakor, a veszélyhelyzet elmúltával hozza nyilvánosságra.
https://www.facebook.com/orlaiprodukcio/posts/2927479027309974
Az Átriumban március 13-án megtartják a Szociopolyt, mert nem esik a rendelkezés hatálya alá, de a többi előadást elhalasztják:
https://www.facebook.com/atriumszinhaz/posts/2698265103554034
A Centrál Színház azt írja, természetesen minden jegytulajdonos jogosult a jegye ellenértékére akár előadás formájában, akár a jegyár visszatérítésével.
https://www.facebook.com/Szinhaz.Central/posts/3308251575871119
A József Attila Színház is később tájékoztatja a nézőket:
https://www.facebook.com/jozsefattilaszinhaz/posts/2985428564835072
Pintér Béla és Társulata azt kéri a nézőktől, hogy személyesen ne próbálják meg jegyüket visszaváltani a helyszínen.
https://www.facebook.com/PinterBelaesTarsulata/posts/3350456708301236
Játékszín
A kormány 2020. március 11-i járványügyi intézkedéseinek értelmében színházunk MÁRCIUS 12-től, a szabályok visszavonásáig ZÁRVA tart.
Viszont…
Szerző
Friss
- Akikben, a horoszkóp szerint egy igazi ragadozó bátor szíve lakik
- A Kitörés-túra másnapján
- Orbán páratlanul tulitarka színeváltozásai
- G. Fodor Gábor: a Fidesz-titok lényege az igazságérzet háborgása
- Vitályos Eszter, a példaadó fideszes – A tájékozottság (is) csak ócska bolsevista trükk?
- Tett-e feljelentést az államtitkár Magyar Péter ellen, vagy csak a fenyegetőzésig jutott, és szájkarate volt az egész?
- Inog Orbán barátja, a szerb elnök Aleksandar Vučić hatalma – Országjáráson magyarázkodik
- Szanyi Tibor: európai képességek és gyengeségek – NATO, vagy nem NATO…
- Szijjártó -az Ön nevében is- : Magyarország távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróságból
- Csokihoroszkóp – Ha tutira akarsz menni a Valentin-napi cukiság kihíváson