Banánköztársaság
Magyar György: a kormányoldalt zavarba lehet hozni, csak nem Orbán Viktor kottájából kell játszani

Ha az ellenzéki pártok és a civil szervezetek tematizálják a közbeszédet, a NER-en könnyen fogást találhatnak. Felfoghatatlan, hogy Magyarország polgárai miért veszik tudomásul a közmédia állami kisajátítását, vagyis azt, hogy mindannyiunk pénzéből gazdálkodva tetszés szerint szelektáljanak a hírek között – hangsúlyoztam egyebek mellett a Klubrádió Reggeli személy című műsorában szerdán.
Az adást vezető Mérő Vera engem a Civil Választási Bizottság elnökeként egyebek mellett a kínai Fudan Egyetem elleni akcióról is kérdezett. Rettenetesen fontos, hogy az ellenzék felébredt, ugyanakkor a pandémia miatt bevezetett megszorító intézkedések enyhítése lehetővé tette az utcai demonstrációt – fogalmaztam.
Ez a tiltakozás, illetve a hozzá kapcsolódó aláírásgyűjtési akció főpróbája az őszi előválasztásnak
Arra is törekszünk – tettem hozzá –, hogy valamennyi, a Civil Választási Bizottságban együttműködő társszervezet bemutathassa, mire képes. Az aHang sikeresen szervezi a Fudan elleni, vasárnapig tartó online aláírásgyűjtést, a Számoljuk Együtt biztosítja a hiteles és megbízható informatikai hátteret, a Nyomtass Te is! mozgalom pedig azt vállalta, hogy a kormányzati médiatúlsúllyal szemben minél több emberhez igyekszik eljuttatni hiteles és pártsemleges információkat; a Fudan elleni tiltakozás, illetve az előválasztás kapcsán különkiadványt készítettek.
Egy kérdésre válaszolva elmondtam: nem tartom aggályosnak, ha az ellenzéki együttműködésben résztvevő hat párt egy-egy körzetben megállapodik a jövő tavaszi választáson induló legesélyesebb közös jelölt személyéről. Ennek egyik oka, hogy az erőforrások szűkösek, és ahol van a Fidesszel szemben biztosnak tűnő befutó, ott nem célszerű egymással szembemenni.
Én úgy gondolom, hogy a 106-ból száz körüli választókerületben ennek ellenére szinte bizonyosan lesz előválasztás,
és legfeljebb nem hat, hanem esetleg csak két-három jelölt-jelölt indul, ami önmagában nem baj, mert a polgárok így is élhetnek a döntés lehetőségével. Ugyanakkor a miniszterelnök-jelöltre – egyben a közös országos lista vezetőjére – mindenütt lehet majd voksolni. A visszalépések ellenére is bizonyosan lesz verseny.
A műsorban szó esett arról is, hogy az előválasztási kampány már augusztusban elkezdődik, amikor az egyéni jelöltként indulni kívánó személyeknek négyszáz, a miniszterelnökjelölt-jelölteknek húszezer aláírást kell összegyűjteniük. Ezzel egyidőben pedig sor kerülhet – részben a Tabumentes Egyesület, mint a CVB egy másik résztvevője szervezésében, de reményeim szerint a kormánytól független médiumok közreműködésével is – a nyilvános vitákra, amelyek során mindenki bemutatkozhat, ami lehetőséget teremt a választóknak, hogy megítélhesse ki-ki alkalmasságát, és az internetes virtuális szavazólapon vagy a kitelepülési pontokon személyesen ne feltétlenül pártalapon húzza be az ikszet.
Ami a jövő évi választási esélyeket illeti,
annak kapcsán elmondtam: a kormányoldalt zavarba lehet hozni, csak – teszem hozzá – nem Orbán Viktor kottájából kell játszani. Jó példa erre a Fudan ügye, amelyben – nyilván az erőteljes ellenállás okán – máris egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el. Egyes források szerint az egyetem létesítéséről stratégiai együttműködési megállapodás született Kínával, Gulyás Gergely miniszter pedig a napokban azt nyilatkozta, hogy a kormány támogatja az erről szóló népszavazást.
Most akkor mi van?
Az, hogy készüljünk az előválasztásra, s bár a politika főszereplői a pártok, nem sajátíthatják ki a közéletet, nem lenne szerencsés, ha a polgárok háta mögött kötnének alkukat. Együtt kell működniük a civil szerveződésekkel is, mert egymás nélkül nem lesz kormányváltás.
A teljes beszélgetést ide kattintva hallgathatják meg.



Szerző
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…
- Az esőisten is megsiratta az éhezőket – közel 150 vendég a debreceni ételosztáson
- Póló-diplomácia: Orbán miniszterelnök erős üzenete Sulyok köztársasági elnöknek – Veszi az adást? – Frissítve!
gina
2021.06.12 11:37 at 11:37
Mert a magyarok IQ szintje kb 10 es,, és erre még büszkék is,, OV után kullognak, nincs szabad véleményük,, buta birka nép lett,,,
Fürediné Kiefer Edit
2021.06.12 12:50 at 12:50
Nehéz év elé nézünk, mert a Fidesz az ármánykodásból él. Van a boszorkánykonyhájuk, ahol kifőzik a mérget és rázúdítják a népre, ez olyan szemfényvesztés, mint a drága propaganda.Ha csak annyit belátunk közösen józanul, hogy ha Orbán tehetséges lenne, akkor nem kellene neki több száz milliárdos médiával védenie magát a mi pénzünkből, hanem azt a szociális ágazatra lehetne, vagy asz egészségügyre fordítani.A mi pénzünkből harcolnak ellenünk libernyákok gyanúsítgatásával A második csapás a túlzott eladósodás, ami már az elszemtelenedésből is fakad, az oligarchiák túlzott támogatása a nép rovására, mert ezzel M.o. nem teljesít jobban, ez egy művi kapitalista réteg, nem verseny alapján elért eredmény, ezért a társadalom diszharmonikus, ez a lényeg, ezen kell változtatni..
Ferenc Otvos
2021.06.19 12:42 at 12:42
Sajnos. Anti-marslakók a magyarok ma már. Pedig azok a „marslakók” akkoriban a tudomány csodáinak számítottak. Mára trollok lettünk, minden oldalon. Erre viszont nem büszkék vagyunk, hanem kardot rántunk, mert ha eszünk nincs is, hiúság az van bőven. Sajnos.
Lacus
2021.07.11 12:53 at 12:53
Megvetés tárgya leszek! De! 2022-ben győzzön a Fidesz, és visszahullik rá minden! A gazdaságnak annyi. Pénz nem lesz! Ezért szeretnének veszteni, mert akkor majd 4 év múlva újra nagypofájúak lesznek. (Ha még megérem!) Mert a komcsiknak – látjátok – nem megy!