Connect with us

Ez a nap

Magyarországon a kábítószer nem okoz akkora gondot, mint az alkohol

Megosztás

Magyarországon nyolcszázezer ember alkoholbeteg, tehát szinte minden családra jut egy – közölte Zacher Gábor toxikológus hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Évente 3 ezren halnak meg az alkohol miatt

A szakember azt mondta, tiszta szeszben kifejezve (96 százalékos alkohol) fejenként átlagosan 14 liter alkoholt isznak a magyarok egy évben, és évente harmincezren halnak meg valamilyen alkohol okozta megbetegedésben.

Magyarországon a kábítószer nem okoz akkora gondot, mint az alkohol: húszezer kábítószerfüggő van, kábítószer okozta megbetegedésben pedig évente negyvenen halnak meg – ismertette.

A drogok jelentős része Kínából érkezik

Úgy gondolja, ez azért van, mert a kábítószerről többet beszélnek, az alkoholproblémákról viszont alig. Javaslata szerint Magyarországra kellene egy alkoholfogyasztással kapcsolatos stratégia, amely egy felmérésből és egy jövőképből áll.

Kitért arra is, Európában sok új kábítószer jelenik meg, az Európai Drogmonitorozási Központ tavaly 55, 2017-ben 51, 2016-ban 80, előtte 100 új szert regisztrált.

Ezek jelentős része Kínából érkezik – tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük