Kerítésen innen
„Ha nekem rossz, másnak se legyen jobb!” – Magyarországon virágkorát éli -újra- a feljelentősdi!
Belátom, vacak a helyzet, a ránk telepedő pandémia nem idegbarát vírus. Azt azonban nem tudom ép ésszel elfogadni, hogy mennyivel jobb valakinek, ha bemószerolja haragosát, ellenlábasát, vagy csak a szomszédot a rendőrségen, vagy a NAV-nál. Ha nekünk rossz, másnak is az legyen? És mi van, ha a dolog körbeér? Akkor is olyan jó a mulatság?
Az ember errefelé már csak ilyen?
Nem új a jelenség, gondoljunk csak a második világháború idejére, amikor sok honfitárs érezte „erkölcsi kötelességének”, hogy felnyomja egy-egy kiszemelt lakás tulaját, hogy birtokon belül kerülhessen. De még anyagi haszon reménye sem kellett, elég volt, ha egyszerűen nem volt szimpatikus az illető. Az, hogy ennek gyakorta a kipécézett halála volt a vége, nem nagyon izgatta a feljelentőt. Aztán már az „átkosban” szintén folytatódott a jól bevált jelentgetés, ami a rendszerváltás után sem hagyott alább. Most 2020-at írunk ….
Indok mindig van!
A rendőrség 2020. január elseje és október 6. között összesen 118 330 eljárást indított, melyből 91 293 eljárást a hatóságokhoz, bíróságokhoz forduló feljelentők generáltak – írta a Népszava.
Csökkent a megismert bűncselekmények száma, a lakosság 73 százaléka pedig bízik a rendőrség munkájában
– büszkélkedett el Pintér Sándor még szeptember végén, az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén. A belügyminiszter optimizmusa a 2019-es és 2018-as adatok összevetésén alapult – mint mondta, tavaly 160 ezer bűncselekményt dolgoztak fel a hatóságok, szemben az egy évvel korábbi 186 ezres esetszámmal.
A kedvezőnek tűnő adatok azonban csalókák is lehetnek, hiszen – ahogy Pintér is elismerte – csak az ismert bűnesetekről tudott beszámolni, sok ügy felderítetlen maradhat.
Az pedig, hogy mi jut a rendőrség tudomására, nagyon nagyban múlik a lakosság jóindulatán és együttműködési kedvén.
A portál az Országos Rendőr-főkapitányságtól megtudta, a rendőrség 2020. január elseje és október 6. között összesen 118 330 eljárást indított. Ebből azonban csupán 26 597 nyomozás indult el hivatalból, vagyis rendőrök és ügyészek saját nyomozása alapján – 91 293 eljárást a hatóságokhoz, bíróságokhoz forduló feljelentők generáltak, vagyis az összes, idén elkezdett nyomozás háromnegyede nekik köszönhető.
Azt sem lehet mondani, hogy a rendőrség könnyen engedné el a feljelentéssel látókörükbe kerülő ügyeket:
az év elejétől október 6-ig csak hatezer beadványt utasítottak vissza azzal az indoklással, hogy a vázolt eset nem bűncselekmény, és 12 650, idén elindított nyomozást szüntettek meg a bűncselekmény vagy bizonyítottság hiánya miatt.
Hasonló a helyzet Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál is:
mint a NAV a Népszavával közölte,
2020 szeptember végéig összesen 2 624 nyomozást rendelt el, ebből több mint kétezer ügy feljelentésre indult.
Az elutasított feljelentések és bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában megszüntetett nyomozások száma pedig csak 276 volt, az idei eljárások mintegy tizede.
Csak nem kettős az a bizonyos mérce?
A pártok esetében pont fordított a nyomozási kedv.
Az ellenzéki pártok az elmúlt hat évben több mint száztíz feljelentést tettek, ezekből azonban csak harminc esetben indult el nyomozás, melyekből tíz jelenleg is tart – a vádemelésig pedig egyik sem jutott el.
Arról hivatalosan sem a NAV, sem a rendőrség nem vezet nyilvántartást, hogy hány beadványt kaptak politikusoktól vagy pártoktól.
Szerző
8 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….
- Ujhelyi István: korábbi szavai kígyóként marják vissza Orbánt
- Ma ki a hibás? A karbantartó? A Siemens? Az utasok, mert egy újabb júniusi hétvégén utazni mernek? A lényeg: Lázár vétlen….
JosephLiark
2025.01.05 11:27 at 11:27
Накрутка Twitch
Накрутка зрителей Twitch 2025
DennisGop
2025.01.18 10:44 at 10:44
Накрутка kick
накрутка зрителей Kick в 2025
DanielDag
2025.01.22 04:06 at 04:06
Aumenta Espectadores de Twitch y Kick
Aumente os Espectadores da Twitch e do Kick
CharlesUnume
2025.01.26 07:31 at 07:31
Steigere Twitch und Kick Zuschauer
streamhub
JosephHic
2025.01.29 09:29 at 09:29
Booster les Spectateurs Twitch et Kick
streamhub
Scottenaws
2025.02.08 00:23 at 00:23
Buy Twitch Viewers
streamhub
Haroldroago
2025.02.12 16:43 at 16:43
Buy Kick Viewers
Comprar Espectadores de Twitch
Anthonytiz
2025.03.09 13:17 at 13:17
streamhub shop
streamhub world