Kerítésen innen
Matolcsy-féle MNB-tisztelgés: csörgős forintotkon az ápolók

Hogy érezzék a törődést a veszélyhelyzet hősei: a tíz- és a húszforintosra kerülnek! Ezzel az érmesorozattal emlékeznek meg róluk.

Ez már döfi!
Hétfő éjjel megjelent Magyar Közlönyben szerepel a Magyar Nemzeti Bank rendelete, aminek értelmében érmesorozattal emlékezik meg a Matolcsy György vezette jegybank a
„kormány által 2020. március 11-én kihirdetett veszélyhelyzetben helytálló hősök” előtt.
Az MNB összesen kétmillió tízforintost és ugyanennyi húszforintost hoz forgalomba
(közülük 2500-2500 darab különleges technikával készül majd), az egyik oldalon nem lesz változás, ugyanúgy az értéket (10 vagy 20) láthatjuk majd, viszont a másikon lesz a tisztelgés, a Magyarország felirat és a 2020-as dátum mellett szerepel majd rajta:
a Tisztelet a hősöknek felirat, valamint a középmezőben – szív alakot formázva – a veszélyhelyzetben helytálló, különböző foglalkozású emberek sematikus ábrázolása.
Az egészségügyi dolgozók, ápolók alakja mellett kivehető egy tányérsapkás figura (rendőr vagy katona esetleg) és egy munkássisakot viselő alak is.
Így néz majd ki a tízforintos:
fotó: MNB
Így a 20 forintos….
Szerző
Friss
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása