Kerítésen innen
Mazsihisz-gratuláció Köves Slomónak, az új „alter-színházi” fejedelemnek
Az elmúlt napokban mintegy 5,1 milliárd forint szétosztásáról döntött előadó-művészeti szervezetek számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amit szerdán Áder köztársasági elnök a tiltakozások ellenére simán ellenjegyzett.
Az EMIH új szerepköre….
A MAZSIHISZ közleményben reagált:
„Folyamatosan kérdezik tőlünk, hogy mit szólunk az EMIH-nek megítélt, kétmilliárdos színházépítési támogatáshoz. Többen tiltakozásra szólítanak bennünket, holott nem vagyunk érintettek az ügyben. A Mazsihisz önálló történelmi egyház, az EMIH-nek nincs köze hozzánk.
Egy haszid ortodox közösség hirtelen felindulásból
társadalmi szerepet kíván vállalni a kultúra terjesztőjeként. Társulat, repertoár, színházi tapasztalat és vonatkozó kulturális tőke nélkül az EMIH-et a megelőlegezett bizalom nem először szabad szárnyalásra készteti.
Ha kellőképpen megfizették, eddig is rengeteg játékos ötletük volt: korábban ki gondolta volna, hogy lehet iskolát alapítani tanulók nélkül, múzeumot gründolni szakemberek és hozzáértés mentesen, új, vidéki hitközséget kreálni zsidók hiányában?
Miért ne lehetne most az EMIH társadalmi szerepvállalását kiterjeszteni másra: a posztmodern, az avantgárd és az abszurd színház keretei közé, vagy akár atommeghajtású dunai tengeralattjárók fejlesztésére? Esetleg beszállni az űrkutatásba?
Értjük az EMIH szándékát,
amely a kultúra bevett szereplői rovására bővíti felekezetük szerepét a színházművészet területén.
Az EMIH-nek és vezető színművészének gratulálunk új szerepköréhez.
Mi azonban maradunk a hagyományos, kevésbé abszurd szerepfelfogásnál:
a hitéletnél, az oktatásnál, a gyógyításnál, a szociális munkánál.”
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?
Európai téridő
2019.12.19 12:02 at 12:02
És akkor mi van, kedves Mazsihisz?
Szász István
2019.12.19 17:19 at 17:19
Mazsihisz – dolsevik baloldali banda, Slomoval szimpatizálok. Értelmes és ugyanazokat képviseli mint Mazsihisz.
Szász István
2019.12.19 17:41 at 17:41
Bolsevik, bocsánat. Ő legalább nem baloldali érzelmű. A Mazsihisz majd kérjen Karigerittől.