Connect with us

Kerítésen túl

Megszavazta az Európai Parlament: romlott a jogállamiság helyzete Magyarországon

Megosztás

Az Európai Parlament hatalmas többséggel, 446 igen és 178 nem szavazat ellenében a módosítóval együtt elfogadta az állásfoglalás a Magyarország és Lengyelország ellen a hetes cikk alapján indított eljárás ügyében. 

Ez azt jelenti, hogy a képviselők kimondták:

a helyzet Magyarországon és Lengyelországban is romlott, valamint felszólították a Tanácsot, hogy hozzon határozott lépéseket a hetes cikk ügyében.

A plenáris szavazáson összesen 665 képviselő vett részt, 41-en tartózkodtak.

Az ötpárti állásfoglalás nemcsak csalódottságának ad hangot, hogy eddig nem sok minden történt a Magyarországgal és Lengyelországgal szemben indított hetes cikkely eljárással (amelyet azért indítottak, mert megállapították, hogy Magyarországban sérülnek a jogállamiság és az Európai Unió alapértékei), de sürgeti is a horvát soros EU-elnökséget, hogy ne hagyják veszni az ügyet. A képviselők arra kérik a horvátokat, hogy rendszeresen szervezzenek meghallgatásokat az ügyben, az EU Tanácsát pedig arra, hogy készítsen konkrét ajánlásokat az országoknak, sőt adjon meg határidőket is, amíg ezeket végre kell hajtani.

A szintén elfogadott módosító indítvány azt is javasolja, hogy a jövőben az uniós pénzek felhasználását kössék a jogállam tiszteletben tartásához.

Az Európai Néppárt frakciója szerda esti ülésén úgy döntött,

hogy frakciófegyelmet kér tagjaitól, és támogatja a határozatot. Arról, hogy ez mit jelenthet a Fidesz és a Néppárt konfliktusában, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Hidvéghi Balázs ugyanerről:

Az EP állásfoglalásának elfogadása a bevándorláspárti erők újabb nyomásgyakorlási akciója Magyarországra, szoros együttműködésben a különböző Soros-szervezetek embereivel és szervezeteivel, akik sorozatban gyártják a lejárató anyagokat Magyarországgal szemben

– jelentette ki a fideszes EP-képviselő Strasbourgban csütörtökön.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük