Connect with us

Koronavírus

Mellrákra szilvalekvárt! – Kiverte a biztosítékot Gyuri bácsi kitüntetése

Megosztás

A bükki füvesember ténykedését eddig sem nézték jó szemmel az orvosok, a frissen kapott lovagkereszt aztán végképp’ kiverte náluk a biztosítékot. Sokan úgy vélik, azzal, hogy a nemzet Gyuri bácsija Balog Zoltántól vehette át a rangos kitüntetést, a szakminiszter meghirdette a kormány egészségügyi programját. Legalábbis kijelölte a jövő útját…

Szabó Gyuri bácsi, a népi gyógyászat kiemelkedő alakja

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából több évtizedes munkássága elismeréseként rangos állami kitüntetést kapott Szabó Gyuri bácsi, a népi gyógyászat kiemelkedő alakja. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át a bükki füvesembernek.

Az indoklás szerint az elismerést a magyar lakosság egészségének megőrzéséért, a hazai gyógynövényipar fellendítéséért, a népi gyógyászati örökség közkinccsé tételéért ítélték oda a 90 éves „szakembernek”.

Mint arról a 24.hu beszámolt, a népgyógyászat és Szabó György neve mára elválaszthatatlanul összeforrott, hiszen a bükki füvesember több évtizede dolgozik azért, hogy segítse a kiegészítő gyógymódok iránt nyitott embereket.

Gyerekkora óta jó ismerője és gyűjtője a gyógynövényeknek, az egyedi receptúrái alapján összeállított gyógyteái számtalan betegségre nyújtanak enyhülést. Könyveivel, előadásaival is sokat tett azért, a természetes gyógymódok iránt érdeklődők hiteles forrásból szerezhessenek információkat. Fontos szerepet töltött be a magyar gyógynövényipar megerősítésében.

A bükki füvesember legfontosabb tanácsai

1. Rágjunk rendesen, és nem hízunk el.
2. Izzadjunk naponta legalább 10 percet.
3. A rák ellenszere a lúgosítás.
4. Óvakodjanak a cukortól.
5. A magas vérnyomás sem csak gyógyszerrel csökkenthető.
6. Mellrák ellen fogyasszunk sok szilvalekvárt ősi székely recept szerint.
7. Nem mindegy hol és mikor gyűjtjük a gyógynövényt.
8. Sokan nem tudják, hogy a diófalevelet akkor érdemes gyűjteni, amikor már megszabadult a barkájától és kibújtak az új levelek. Csalánlevelet pedig akkor kell szedni, amikor tavasszal elkezdi az első bimbót hozni.
9. A babavárás felelősségteljes időszak, ügyeljünk rá, milyen gyógynövényeket fogyasztunk.
10. Igyunk parlagfű-teát.

Több mint elgondolkodtató, hogy miközben a parlagfű irtás „nemzeti ügy”, Gyuri bácsi szerint ez az egyik leghasznosabb gyógynövényünk – mutat rá a hírt kommentelő egyik háziorvos.

Az ország jelenleg leghangosabb sarlatánvadásza, Boldogkői Zsolt professzor  ezúttal röviden és tömören fogalmazta meg véleményét.

A Szegedi Tudományegyetem biológus professzora csak annyit írt közösségi oldalán a hír kapcsán: „A leghatározottabban tiltakozom.”

A doktorok többsége ennél részletesebben fejtette ki véleményét Gyuri bácsi és az ő friss, ropogós lovagkeresztje kapcsán. Sose gondoltuk, hogy van valami, ami még a homeopátia engedélyezésénél is jobban kiverheti náluk a biztosítékot. Ám megtörtént a csoda:van valami, amit az orvosok még az immár hivatalosan is áltudományosnak ítélt homeopátiánál is veszélyesebbnek tartanak: Gyuri bácsit és az ő füveit.

A vészharangot kongatók szerint a gyógynövények nyakló nélküli alkalmazása nem, hogy nem használ, hanem kifejezetten ártalmas lehet. A „kiátkozott” homeopátiás szerek legfeljebb közvetett károkat okoznak azzal, hogy a bizonyítottan hatásos gyógyszerek alternatívájaként szedik az emberek. Ezzel szemben egyes gyógynövények akár mérgezőek is lehetnek.

Néhányan szimplán „kuruzslónak” titulálták a bükki füvesembert (ennek minden bűntetőjogi következményeivel egyetemben), mivel Gyuri bácsi súlyos betegségek gyógymódjaként javasolja a főzeteket.

Kormányprogramot hirdettek

Voltak, akik nem kevesebbet állítottak, mint hogy ezzel az állami kitüntetéssel – lényegét tekintve – a kormány meghirdette az egészségügyi programját, legalábbis kijelölte a fejlődés útját. Korszerű onkológiai centrumok helyett irány az erdő, személyre szabott kezelés helyett szilvalekvár és diólevéltea.

Nem lehet nem észre venni, hogy – miközben több évtizede gyűjti és alkalmazza a gyógynövényeket – a nemzet Gyuri bácsijának tevékenységére csak a második és harmadik Fidesz-kormány figyelt fel.

Az első elismerésben hét évvel ezelőtt részesült, 2011-ben a Károly Róbert Főiskola tiszteletbeli főiskolai tanári címet adományozott neki, 2012-ben életműve elismeréseként megkapta a Magyar Természetgyógyászok Szövetsége által létrehozott Természetgyógyászatért díjat, 2013-ban pedig a Fleischmann Rudolf Díjat, valamint a rangos Magyar Örökség Díjat. 2014-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Prima Díj közönségdíját, 2015-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium Magyar Gazdaságért díját, 2016-ban pedig a Magyar Konyha Termelői Díját vehette át. 2015-ben a Milánói Világkiállításon lányával, Lopes-Szabó Zsuzsával együtt képviselte hazánkat.

Kevesen, de akadtak olyan orvosok is, akik – ha nem is vették védelmükbe, de óvatosabban fogalmaztak. Szerintük bizonyos betegségekre igenis hatásosabbak és kevésbé ártalmasak a gyógynövény-készítmények. Egyebek mellett a mostani megfázásos tünetek enyhítésére. A túlreklámozott szintetikus forróitalok és paracetamol alapú patikaszerek jelentik az igazi veszélyt.

Kapcsolódó

https://varosikurir.hu/rak-gyogyithato-de-kemoterapia-nem-mindig/

 

 

 

 

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük