Connect with us

Kerítésen innen

Menekülés az MSZP-ből? – Egy hét, mínusz 2 politikus

Megosztás

Úgy tűnik, menekülési hullám söpör végig az egykor jobb napokat látott MSZP-n, melynek iránya egyértelműen a párt testéből kiszakadt Demokratikus Koalíció felé mutat, ami manapság egyben a demokratikus ellenzék vezető csoportosulása is. Ez utóbbi tárt karokkal várja a dezertőröket és az elnöknek talán meg sem fordul a fejében a lehetősége annak, hogy fent említettek egy nehezebb pillanatban ugyanúgy rázhatják le magukról DK-t is, mint most régi pártjukat.

Menekülés az MSZP-ből? - Egy hét, mínusz 2 politikus
Megosztás

Úgy tűnik, menekülési hullám söpör végig az egykor jobb napokat látott MSZP-n, melynek iránya egyértelműen a párt testéből kiszakadt Demokratikus Koalíció felé mutat, ami manapság egyben a demokratikus ellenzék vezető csoportosulása is. Ez utóbbi tárt karokkal várja a dezertőröket és az elnöknek talán meg sem fordul a fejében a lehetősége annak, hogy fent említettek egy nehezebb pillanatban ugyanúgy rázhatják le magukról DK-t is, mint most régi pártjukat.

Pár nap alatt két politikusát is elveszítette az MSZP

Előbb felfüggesztette Molnár Gyula párttagságát, miután a volt pártelnök bejelentette, a Demokratikus Koalíció támogatásával indul az ellenzéki előválasztáson, és ha győz jövőre, a DK frakciójába ül be az Országgyűlésben.

Aztán pedig visszaléptették előválasztási jelöltjüket, Szakács Lászlót, a párt volt elnökhelyettesét Baranya megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerületében, a komlói körzetben.

Szakács erre válaszul ő maga függesztette fel párttagságát, most pedig kiderült, hogy Szakács mégis csak indul az előválasztáson, csak nem az MSZP jelöltjeként, hanem a Demokratikus Koalíció fogja indítani, ezt jelentette be Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje.

Horváth Csaba szerint…

a közlekedőedény-elv érvényesül pártja és a DK közt és azt sem zárható ki, hogy később Gyurcsányéktól jönnek át politikusok a szocialistákhoz.

„Elég valószerűtlen, hogy ha valakivel egy ilyen dolog történik, fél órán belül kész programja van arra, hogy sajtótájékoztatót tartson a DK-val”

– mondta el Szakács László ügyével kapcsolatban az MSZP fővárosi frakcióvezetője az ATV Start című műsorában.

A beszélgetésben előkerült, hogy az MSZP-ből több politikus is átpártolt a Demokratikus Koalícióhoz

Ezzel kapcsolatban azt mondta, az MSZP az elmúlt időszakban egy zöld, szociáldemokrata szövetséget hozott létre a Párbeszéddel és az LMP-vel, és

„ha valaki nem kíván ehhez a szövetséghez tartozni, mert más politikai indíttatása van, semmi gond, az MSZP sok sikert kíván neki, de támogatást nyilván azoknak nyújt, akik ezt az értékrendet kívánják képviselni…Ez egy közlekedőedény, a politikában mozognak a szavazók. Például a Jobbik és a Momentum között egy állandó közlekedés van a választók, a szavazók, a szimpatizánsok között. Ha egy picit erőteljesebb a Jobbik kommunikációja, akkor oda mennek, ha kevésbé, vagy zöldebb, vagy liberálisabb a megközelítés, akkor a Momentum felé. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció között is van egy ilyen fajta közlekedőedényi mozgás. Az, hogy ez időnként politikusokat is elér, ez benne van a pakliban. Ne zárjuk ki, hogy egy későbbi időpontban ennek az ellenkező folyamatát láthatjuk majd”

Szakács László kategorikusan cáfolja Horváth Csaba kijelentéseit

„Semmilyen előzetes tárgyalásom nem volt a DK-val”

– reagált az atv.hu megkeresésére az érintett. Szakács László a portának azt mondta, Gyurcsány Ferenc őt akkor hívta fel, amikor olvasta a jelöltsége visszavonásáról szóló közleményt. A DK elnökével a napokban valóban találkozik, de erre az MSZP róla szóló döntése előtt nem került sor – hangsúlyozta:

az MSZP róla szóló döntését követően semmilyen sajtótájékoztatót nem tartott se Pécsen se máshol, nemhogy „DK-s sajtótájékoztatót”. Minden tiszteletem Zugló polgármesteréé, de valószínűleg rosszul tájékoztatták.

Emlékeznek?

Egy sor MSZP-tag gondolta úgy az elmúlt időszakban, hogy kilép a pártból: Botka László, Trippon Norbert, Hunvald György, Hiesz György, Csorbai Ferenc, Kiss László és Szaniszló Sándor is.

 

mszp

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük