Ez a nap
Mészáros veje Prágán keresztül szerzett vasúti céget
Egy cseh társaságban szerzett 75 százalékos részt Orbán haverjának a veje, Homlok Zsolt. Mészáros gyorsan bővülő birodalma megint gyarapodott.
A Rafinanz Promotion s.r.o. nevű, prágai cégben bukkant fel Homlok Zsolt neve, amelyben július óta nemcsak vezető, hanem 75 százalékos tulajdonos is. A maradék 25 százalék az észtországi Tallinban bejegyzett Osaühing Colaire Consultingé.
A Rafinanz idén januárban tulajdonosa lett egy magyar cégnek, a Vasútvillamosító Kft.-nek, abban 76 százalékos részesedésre tett szert az Opten adatai szerint. Egy másik prágai társaság, az Elektrizace Zeleznic AS helyébe lépett.
A határon túli akcióval a Mészáros-klán a magyarországi vasúti biznisz újabb területén szerzett pozíciót. A Vasútvillamosító ugyanis felsővezeték-építéssel foglalkozik, eddig 3-4 milliárd forintos bevételt produkált évente, és alig van versenytársa a magyar piacon. Eddig Mészáros érdekkörébe vasúti pályaépítő, valamint biztosító-, illetve távközlési berendezések kiépítésével foglalkozó cégek tartoztak.
Mészáros nagyjából úgy nyomul a vasútbizniszben, mint annak idején Simicska
A piac perspektívikus, hiszen óriási állami megrendelésekre lehet számítani a következő években is. Uniós pénzekből 2020-ig mintegy 700 milliárd forint juthat vasútfejlesztésre, és ennek csak egy része a pályafelújítás, jut belőle egyéb beruházásokra, biztosítóberendezések, felsővezeték, távközlés rendszerek kiépítésére is.
(Forrás: 24.hu)
Szerző
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…