Kerítésen innen
Mi az: 1,4 milliárd közforintért vették, most ingyen adják a Türk Tanácsnak? Hát az Ybl-villa!

Az Ön minden pénztét megéri az Orbán-kormánynak, hogy a Budakeszi úton lévő Ybl-villát ingyen használatra átadja a Türk Tanács budapesti irodájának – tudósított az RTL Híradója.

A több mint 150 éves, háromszintes, 800 négyzetméteres budai villát még 2016-ban vásárolta meg a kormány a benne lévő műtárgyakkal együtt majdnem 1,4 milliárd forintért.
Minden Ön fizet….
Az iroda szabályozásáról szóló törvény csak most jelent meg a Magyar Közlönyben. Eszerint az iroda teljes költségét a magyar kormány fizeti, azaz a működtetést és a béreket is közpénzből folyósítják.
Tűzeset és katasztrófa kivételével egyetlen esetben sem léphet be magyar hatóság az iroda területére az igazgató engedélye nélkül
„Ezenkívül minden adatuk, eszközük mentesül a házkutatás, lefoglalás vagy más bírói igazságszolgáltatási eljárás alól”
– hangzik el a riportban.
Ez ugyanakkor az ellenzék szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerint az épületben az uniót bomlasztó kémhálózat is tanyát verhet.
Külügyminisztériumi reakció
a Türk Tanács irodája ugyanolyan jogosultságokkal rendelkezik, mint bármely más nemzetközi szervezet magyarországi központja.
A török nyelvű országokat tömörítő Türk Tanácsot 2009-ben alapították. Tagjai Törökország, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Kazahsztán, Üzbegisztán. Magyarország tavaly óta megfigyelő státusszal rendelkezik, az üléseken Orbán Viktor magyar miniszterelnök személyesen vesz részt.
Ybl-villa
Az Ybl-villát már jó 150 éve, az 1850-es években is a legszebb budai villák között emlegették. Az ősfás park övezte műemlék épület – amint azt neve is sugallja – Ybl Miklós keze nyomát viseli: terveit Hild József készítette akkori tulajdonosa, Rósa Antal számára, az építést pedig valószínűleg maga Ybl Miklós fejezte be. Annak idején Ybl Ervin művészettörténész, a Budapesti Hírlap képzőművészeti rovatvezetője úgy vélte, a Pesti Vigadó után ez Budapest legnemesebb és legharmonikusabb romantikus épülete. A villa a neoreneszánsz irányzat egyik legelső megjelenése volt a fővárosban, ezt bizonyítják harmonikus építészeti arányai és a pompás reneszánszos lodzsa is. Az épület – a múlt század végi kisebb átalakítások ellenére – ma ismét eredeti szépségében tündököl.
A villa három szintje az exkluzivitás és az elegancia birodalmába vezeti a látogatót
A fényűzés minden eleme és eszköze megtalálható ezen a nyolcszáz négyzetméteren: a patinás pince látványos bortrezorjától a magasföldszint három káprázatos, egymásba nyíló szalonján át az emeleti luxusvendégszobák mesebeli kényelméig itt minden a minőségről beszél.
A berendezés finom és letisztult
A Londonból és Párizsból hozott, XV. és XVI. Lajos korabeli bútorok tökéletes harmóniában élnek együtt a XIX. századi magyar festők remekműveivel. A fogadószobát Ligeti Antal itáliai ihletésű festményei ékesítik, a kis szalont a klasszikus romantikus tájképfestők alkotásai uralják, az elegáns nagy szalont pedig a régi idők arisztokráciájának portréi díszítik.
Azért az megnyugtató, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzünk is náluk van és Ők fialtatják. A fentiekből következik, hogy jó üzletemberek!
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Nem vicc: a magyar költségvetés idei legnagyobb vasúti beruházása a MÁV-Volán-csoport új székháza
- Magyar drogbárók lefoglalt fegyverekeit bocsátja licitre a NAV
- A magyar kormány ebben az esetben végre a jó oldalon áll – Orbánék befogadnak
- Pályaválasztási horoszkóp – Mi illene hozzád, ha most kezdenéd?
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
apeeng
2019.12.15 15:52 at 15:52
jó…jó…értem én, de legalább néhány fotót a beltérről…csak a nyálcsorgatás kedvéért. Érdekelne az a mesebeli kényelmet szolgáló minden, ami kifinomult ízlésre vall..talán más adófizetőt is…
De ha nem, hát nem…
Pingback: Orbán -mintha mi sem történne- Türköl tovább rendületlenül! - Városi Kurír
Pingback: Tavasz végén jönnek a fő-türkök "nagyszabású üzleti fórumni" - Így mulat egy ....., na nem az a bizonyos úr! - Városi Kurír