Connect with us

Ez a nap

Mi Hazánk: „a napok óta tartó magyarellenes uszítás” leleplezi az egész balliberális propaganda-gépezetet, és megmutatja valódi énjüket, ami a magyargyűlöletről szól

Megosztás

A Mi Hazánk Mozgalom büntetőfeljelenést tesz közösség elleni uszítás miatt az Index internetes portál ellen – közölte a párt elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Már megint Trianon

Toroczkai László szerint a weboldal a Puskás Aréna megnyitóját követően magyargyűlöletre uszító videót, véleménycikket és karikatúrát közölt. A videóban például a Magyarországra betörő illegális migránsokhoz hasonlította „a Trianonban elszakított határon túli magyar nemzettársainkat” – mondta a politikus.

Úgy vélekedett, hogy ez a fajta, „napok óta tartó magyarellenes uszítás” leleplezi az egész balliberális propaganda-gépezetet, és megmutatja valódi énjüket, ami a magyargyűlöletről szól, hiszen mindig a trianoni tragédián gúnyolódnak.

Toroczkai szerint gyűlöletkeltés

A pártelnök elmondta, a büntető törvénykönyv egyértelműen kimondja, hogy a magyar nemzet elleni gyűlöletkeltés bűncselekmény, márpedig szerinte az Index által publikált anyagok egyértelműen alkalmasak a magyar nemzet elleni gyűlöletkeltésre, ezért tesznek feljelentést.

Az Index újságírója arról írt a stadionátadót követően, hogy amikor az ünnepségen felcsendült az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című, a magyarság összetartozásáról szóló száma, ő ülve maradt, miközben mindenki felállt. A karikatúra szintén a dal szövegére utal, amikor egy sürgősségi osztályon az egyik beteg egy vértócsa mellett ülve azt mondja betegtársának: „egy vérből valók vagyunk”.

(Forrás: MTI)

A mai különös magyar viszonyok között nem tudni, mi lesz a feljelentés sorsa. Az viszont tény, hogy egy dalt – bármennyire is kedves egyesek szívének – nem szabad a magyar himnusz rangjára emelni, mert ne felejtsük, azt nagyon nagy művészek írták, akik nemcsak „ismerős arcok”.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük