Magyarország számára alapvető értékek veszhetnek el, ha a hazai kutatás-fejlesztés és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működésének átalakítására június 4-én benyújtott törvényjavaslatot az országgyűlés elfogadja – írja szerdai közleményében a tudós testület, amelyben arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy fontolják meg az MTA észrevételeit a törvényjavaslatokkal kapcsolatban.


Az MTA tiltakozik kutatóhálózatának elcsatolása ellen

A dokumentum felidézi, hogy az MTA vezetése az elmúlt hetekben mindent megtett azért, hogy a törvényjavaslat az MTA közgyűlésének és elnökségének határozatait, továbbá az MTA kutatóinak, vezetőinek és dolgozóinak egységes kiállását figyelembe véve szülessen meg.

Az MTA fenntartja azt az álláspontját, amelyet az Akadémia 191. közgyűlésén hozott, és tiltakozik kutatóhálózatának elcsatolása ellen. Mint írják, semmilyen tartalmi érv nem hangzott el arra vonatkozólag, hogy miért kellene a kutatóhálózatot elcsatolni, miért kényszerülnének a kutatók elhagyni az évtizedek óta politikától független Akadémiát.

Mint írják, számos érv szól az Akadémia köztestületének és kutatóhálózatának együtt tartása mellett, hiszen a több évtizedes együttműködés során számos szinergia alakult ki a nemzetközi kapcsolatok, a tudomány népszerűsítése, kutatások minőségbiztosítása, országos projektek szervezése terén, sőt, válsághelyzetek kezelésében is (mint például a vörösiszap-katasztrófa). A közlemény szerint az elcsatolás igen sok jogi és szervezeti problémát is felvet, a kutatási szerződések érvényességétől kezdve az ingatlanok használatáig.

„Alkotmányossági aggály,

hogy az Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és MTA jogi szabályozása ilyen módon elkülönülne (például az MMA továbbra is fenntarthat közfinanszírozású kutatóintézeteket)” – olvasható a közleményben, amely szerint a létrehozandó Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak, illetve titkárságának egyetlen közfeladata a kutatóhálózat működtetése lenne, de az ehhez szükséges feltételeket a törvénytervezet szerint az MTA-nak kell biztosítania.

„Miért van akkor szükség az új szervezetre?”

A közlemény kitér arra is, hogy az MTA 191. közgyűlése új irányítási struktúrát javasolt az intézethálózat számára, amely lehetővé tenné az intézethálózat rugalmasabb működését, és figyelembe veszi a kormány igényét az innovációval kapcsolatos céljainak hatékonyabb megvalósítására. Kiemelték, bár a javaslat az MTA és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közötti stratégiai tárgyalások konszenzusos eredményein alapul, annak több fontos eleme nem épült be a törvényjavaslatba.

Az MTA elengedhetetlennek tartja

  • az önkormányzatiság elvének érvényesülését a kutatóhálózat közvetlen képviselete útján; a törvényjavaslat ezzel szemben nem jeleníti meg a kutatóhálózat képviseletét.
  • az Irányító Testület (IT) kétharmados többséggel határozzon olyan kérdésekben, mint például az önálló intézetek és központok alapítása és megszüntetése, kutatóintézet-vezetők kinevezése. A törvénytervezet azonban a legfontosabb kérdésekben 7 támogató szavazatot ír elő az IT 13 tagjától.

A köztestület közleménye bírálja továbbá, hogy nem szerepel a szövegben az MTA-nak az a javaslata, hogy

„a delegáltak az Irányító Testület munkájában tudományos meggyőződésük szerint vesznek részt. Az Irányító Testület szavazásra jogosult tagja más személlyel nem helyettesíthető, szavazati jogának gyakorlására más személy nem jogosítható fel.”

Az MTA kifogásolja, hogy a törvénytervezetben az intézményfenntartás elemei nincsenek tételesen rögzítve, például a kutatói törzsgárda és a kutatást támogató munkatársak bére, pedig szerintük egy alapkutatási hálózatnál szükség van alapfinanszírozásra. Ez biztosítja például a vezető kutatók jelenlétét, a pályázatokon való részvételt, hosszabb távú, új témák kutatásának elindítását.

Elmaradtak az MTA társadalmi rangjához méltó tárgyalások

A tudós testület tiltakozik

„a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonában és ezen kutatóhelyek használatában lévő vagyonelemek ingyenes használatba bocsátása ellen.

Az MTA tulajdonosi jogának ellentételezés nélküli korlátozása az Alaptörvénybe ütközik. Kifogásolják továbbá, hogy elmaradtak az MTA társadalmi rangjához méltó tárgyalások. Mint írják, egy év alatt sem kaptak részletes indoklást a kutatóhálózat elvételére, nem ismerhették meg az ITM részletes szakmai elképzeléseit.

„Az elmúlt egy évben az ITM végig azzal tartotta nyomás alatt az MTA-t, hogy a törvény szerint neki járó alaptámogatást csak részben adta át”

(Forrás: MTI)

1 hozzászólás

  1. PICINYKE APRÓ SZÖSSZENETEK
    … teljesen meghibbantak a fideszesek gratula! – mert totális zűrzavar van köreikben! Csak a vak hasznos idiótákra és a megvadult farhátharcosokra számíthatnak. A többi mintegy 150-250 ezer hívőt pedig csupán a maffiabecsület tartja össze. Muszáj már megfésülni a Fideszt láncfűrésszel, mert sok még a magánmocsok és a közszemét …
    …. elrejtenék a stróman hálózatot! – mert ha hagyjuk bizony 2024-re a gázosmágus lesz leggazdagabb nem csak Európában, … ttps://youtu.be/_RH4iPtI2uw…. de bolygónkon is.
    … TASZ: nem adott igazat a köztévénél bántalmazott képviselőknek a bíróság, mert nem verték meg őket „eléggé” Jól ki lett ez fundálva! – ne dőlj be nekik, mert lebuktak. Hadházy: 680 ezren írták alá az Európai Ügyészséghez való csatlakozási kérdőívet….. 😎 Megjegyzem: az MTA nem ATM! Egy teljes tudósnemzedék veszhet el…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét