Banánköztársaság
Na, ki a csúcsminiszter, na ki? Hát persze, hogy a Szijjártó!

Kedden csúcsrajárt az őrület az országházban, ment az adok-kapok, mintha közben nem is pusztítana -szó szerint- a világjárvány. De nyugi, a mi Péterünk azt is kezeli, vagyis minden OK.
OK, vagy inkább KO?
Az, hogy ez a kicsiny haza már nem komolyan vehető ország, mi sem bizonyítja jobban, mint a parlamenti aréna napi főattrakciója.
Fokozzuk még a várakozást és említsük meg, hogy ebben az országban több mint tíz éve nem jut önálló minisztérium az egészségügynek, csak egy államtitkárság, amelynek élén – fogalmazzunk finoman- nem éppen a szakma óriásai követik egymást. A csúcsminiszter kezdetben egy tiszteletes volt, ma már egy orvos, aki már-már közmondásos ostobaságát egy nagyon fontos alkalommal így próbálta lenyomni kollégái torkán:
„Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter a „Közületek való vagyok!” mondattal kezdte a magyarországi koronavírus helyzetről tartott tájékoztatót, amelyet az EMMI a kórházak vezetőinek szervezett.” Forrás
Abba most ne menjünk bele, hogy egy ilyen orbitális sértés után, miért nem hagyta el a teremet -tiltakozása jeléül- egyetlen kórházvezető sem.
Visszatérve a keddi parlamenti ülésre…
Ezen a napon egy egészségügyi témájú kérdésre, már nem is az EMMI államtitkára válaszolt, hanem…. nos igen, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki nem okozott csalódást. A miniszter a felvetést, mely szerint a kórházakból hazaküldenek kezelésre szoruló embereket, az ellenzéki sajtó koholmányának nevezte és bejelentette, inkább hisz Kásler Miklósnak és mancsaftjának.
Aki nem érti, mire ez a hatalmas hit a honi egészségügyi vezetésben,
azzal egyet tudunk érteni. Gondoljunk csak bele, hogy a járvány kezdetén a magyar tisztifőorvos hetekig monomániásan hintette az igét, hogy aki nem beteg, ne hordjon maszkot. Jó, jó, értem én, hogy így is leplezni igyekezett a tényt, amivel egyébként minden gyógyszertárba belépő ember úgyis azonnal szembesült, hogy hiánycikk a szájmaszk. Igen, értem, de el ne fogadhatom.
Ezek után valljuk be, ebből a garnitúrából szinte bárki válaszolhat bármilyen szakmai kérdésre.
Azért persze imádkozzunk, hogy Szijjártónak, vagy mondjuk a főnökének eszébe ne jusson műteni, mert akkor jaj nekünk!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!