Connect with us

Kerítésen innen

Na most akkor a Fidesz szűnt meg, vagy a KDNP?

palffy
Megosztás

Ahogy arról a botrányról a Városi Kurír is beszámolt, Érd polgármestere a város minden első választójához eljuttatott levelében kampányolt pártja, a Fidesz mellett.

Pálffy Ilona kikotyogta a tutit…

Amikor a sajtó pénteken megkérdezte – az esti RTL híradójának tanulsága szerint – a Nemzeti Választási Iroda elnökét, hogy juthatott a teljes szavazói listához T. Mészáros András, Érd fideszes polgármestere, a közszolga szó szerint így válaszolt:

„Két párt vette meg a teljes névjegyzéket: a Fidesz Kereszténydemokrata Néppárt és a Jobbik”

Eddig úgy tudtuk, hogy a Fidesz és a KDNP két önálló párt szövetségében kormányoz, most azonban kiderült, (?) hogy valamelyikük feladta még a látszólagos önállóságát is és beleolvadt a másikba.

Pálffy Ilona közröhej 2.0

A jelenlegi magyar valóság „rögtalaját” ismerve, nem a Fidesz adta fel az önállóságát. Három kérdésünk van:

1.) A továbbiakban kit tisztelhetünk Semjén Zsoltban?

2.) A fúzió után milyen tisztséget tölt be a nagy vadász az egyesült pártban?

3.) Ugye, az lehetetlen, hogy egy olyan fontos posztot betöltő személy, mint Pálffy Ilona össze-vissza hablatyoljon?

Mi persze tudjuk, hogy most egy egyszerű nyelvbotlásba kötöttünk bele, de úgy gondoljuk, elég pénzzel tömjük ki a különböző kormányzati tisztviselőket ahhoz, hogy joggal várhassuk el tőlük a megfontolt beszédet. Mindezek után, hogy higgyünk el bármit is, amit ez az asszony az elmúlt évi választásról mondott, illetve, amit a vasárnapi választás közben és után hallunk tőle? Mennyire lesz komolyan vehető?

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük