Connect with us

Ez a nap

Nem valami borsos bírság a Bors miatt a TV2-nek —  Továbbra is „hófehér” a Bayer-show!

mediatanacsuj
Megosztás

Burkolt reklám miatt 900 ezer forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára a Médiatanács – közölte a testület kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

Nem nyert….

A TV2 Tények Plusz című műsorának egy februári adásában

a Bors magazin nyereményjátékát úgy mutatta be, hogy az meghaladta az általános tájékoztatás kereteit, közvetlen népszerűsítő jellege volt, amely ösztönözhette a nézőket a napilap megvásárlására, ezt pedig a törvény – reklámblokkon kívüli műsorrészben – nem teszi lehetővé„.

A médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét- írja az MTI közleménye.

A Médiatanács szerint Bayer show körül most is minden OK

Újabb bejelentés alapján, ismételten vizsgálta a grémium a Hír TV-n futó Bayer show április 26-ai adását. A bejelentő ezúttal az emberi méltóság megsértését kérte kivizsgálni. A tanács megállapította, hogy ebben az esetben sem mutatnak túl a magánérdek-sérelmen a műsorvezető ellenzéki politikusokat bíráló szavai, így a testület nem indít eljárást.

Nem vélemény, magyarázat

Kérelem alapján vizsgálta a médiatanács, hogy az M1 Híradó egy május 20-ai adásában szerepelt-e

„politikai hírhez fűzött hírolvasói vélemény, értékelő magyarázat”,

amikor az M1 a német ARD csatorna magyar egészségügyre vonatkozó, két magyar ellenzéki politikust megszólaltató szegmensét mutatta be.

A grémium megállapította, hogy a hírolvasó által elmondottak nem tekinthetők véleménynek, azok tényszerű, a hírhez kapcsolódó tájékoztatást tartalmaztak, ezért a kérelmet elutasította.

A Médiatanács döntésében kitért arra is, hogy az elhangzott riport kapcsán kifogásolt kijelentések (pl. álhír) nem véleményként, értékelő magyarázatként jelentek meg, hanem a műsorrész szerkesztési sajátosságaként és a rovat címeként. A szerkesztés módja pedig a médiaszolgáltató szerkesztői szabadságának körébe tartozik, amelyet a Médiatanács hatósági eljárás keretében nem vizsgálhat

NER

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Pont a kampány kezdetére dőlhet be a kormánymédia zászlóshajója - Jaj ne riogass! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük