Banánköztársaság
Németh Szilárd, a „műfordító” munka közben, de ettől még a paradicsomszószos tészta sajttal nem lett lecsó!
Lényegtelen, hogy épp melyik alfőnök posztol hasonlókat, az üzenet nagyon egyszerű, nagyon népszerű és igen csak nacionalista. Ezzel akarnak választást nyerni, ez teljesen egyértelmű. A paradicsom szószos tészta sajttal nem lecsó, de ő annak mondja, mert az átlag magyar sem fogja penne ala akárminek hívni, nekem sem könnyű megjegyezni, leírni.
Lényegtelen, hogy épp melyik alfőnök posztol hasonlókat, az üzenet nagyon egyszerű, nagyon népszerű és igen csak nacionalista. Ezzel akarnak választást nyerni, ez teljesen egyértelmű. A paradicsom szószos tészta sajttal nem lecsó, de ő annak mondja, mert az átlag magyar sem fogja penne ala akárminek hívni, nekem sem könnyű megjegyezni, leírni.
A lecsót viszont mind ki tudjuk mondani,
ott az erős Pista, azt meg pláne, a gulyás az gulyás, tehát máris van egy érthető, és mint ilyen, szimpatikus, ismerős étel, gulyás és lecsó. Ugyanez jön le a homofób csúsztatásos posztokból, „hagyjátok a gyerekeinket békén, buzik!”
„Isteni gulyásleves és lecsós tészta volt a mai ebéd a HM-ben, bár ők a második fogást Penne all’ Amatriciana néven kínálták.”
Mert eddig is úgy gondolta az átlag népesség, hogy a „buziság” valami csúnya dolog,
ha meg az, akkor nyilván a gyerekek megrontása is benne van, mint tudjuk, ez egyébként a vidéki, ott alvós disznóvágások és lagzik után bocsánatos bűn a rokonságban, nem illik észrevenni ha a dunna alatt a nagybácsi nyúlkál, általában van annyira részeg, hogy tovább ne haladjon, ha meg mégis, akkor sem teregetünk családi szennyest.
A női nemi szervet úgy nevezik, hogy a „csunyám”, így, rövid o – val mondva.
A csúnya, pedig csúnya dolgokra való, tehát a heteroszexuális kontaktus is valami illetlen, szégyenteljes dolog. Ennek a cultural heritage – nek a fényében senki ne csodálkozzon, hogy ez, egy teljes sikerrel eladható kommunikációs stratégia, százszor hatékonyabb, mint a migráncsozás. Magyarként, igazán nincs mire büszkének lenni, bár, szerintem semmi más náció tagjaként sincs,
az önbecsülés nem magyarság, vagy bármilyenség dolga, szorgos munka és sok alázat, tömérdek tapasztalás terméke.
Amely emberek bezárják magukat,
egy változást elutasító, látszólag védelmet nyújtó, a lustáknak és a gyáváknak önigazolást adó körbe, azoknak külön ajándék, hogy olyasmire lehet büszkének lenni, amiért az égvilágon semmit sem kell tenni, a szülőföld, a korona, a foci, bármi, amiből csöpög a szirupos nemzeti trikolor, az ország tortája, a hazaföld utánozhatatlan gyönyörűsége, a lecsó és a gulyás íze, mint más nemzetek számára elérhetetlen csoda, mézeskalács, kürtős kalács, jelmezek ruha helyett, egyszerű, kézzelfogható tárgya a gyűlöletnek, fillérekért megvásárolt szavazatok és a végén ezeknek a megvezetett, mindenhol máshol életképtelen embereknek egy nagy lófsz,
észre sem fogják venni, eddig is azt kapták, hozzászoktak, már ismerik, jó’van az úgy…
Szerző
