Kerítésen innen
Ön kapott Balásy Gyula plakátmogultól köszönő levelet? – 9,5 milliárd -9.500 millió!- osztalékot vett ki a NER kedvenc a kommunikációs cégéből
Balásy Gyula cége, amely a magyar piacon szinte egyeduralkodóként söpörte be az elmúlt években az állami kommunikációs megrendeléseket, tavaly 78,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított, ami nagyjából 200 millióval kevesebb a 2022-es bevételnél. A nyereség mégis jóval nagyobb lett, mint 2022-ben -derült ki a New Land Media jóval a május 31-i határidő után, pénteken közzétett 2023-as pénzügyi beszámolójából – írta a 24.hu.
…hogy kijöjjön a „jobban él a magyar, mint…”-matek
Az ugye tiszta, hogy a kormány csak azt a pénzt tudja elkölteni, amit adó formájában mi, az egyes ember befizetünk és persze azt is, amit az unió kisembereinek euróiból kap az ország, már amikor…. Ebből következik, hogy közpénznek minősül minden plakátra, reklámra elköltött fitying, amit állami megbízásért csenget a regnáló. Mert ugye költhetnénk egészségügyre, oktatásra, közlekedésfejlesztésre, kultúrára is, de nem…. mi asszisztálunk a pocskondiázó óriásplakát-dömpinghez….
Vagyis….
Balásy cége 9,537 milliárdos adózott eredménnyel zárta a 2023-as évet, amiből a tulajdonos, Balásy Gyula 9,5 milliárdot ki is vett osztalék formájában.
A kiválasztott üzletember nemcsak az állam kommunikációs megrendeléseivel szedhette meg magát, az ő cégcsoportjához tartozik
- a Lounge Design Kft. és
- a rendezvényszervezéssel foglalkozó Lounge Event Kft. is, amelyek szintén rengeteg állami megrendelést kapnak. Utóbbi felel például az idei augusztus 20-i ünnepi rendezvényért és tűzijátékért is.
2023-ban szinte az összes állami megbízást Balásy Gyula valamelyik cége vitte,
összesen 82,6 milliárd forintnyi megbízást kaptak harmincegy szerződéssel.
Balásy idén sem szűkölködik az állami megrendelésekben, az üzletember cégei összesen 21 megbízást nyertek el a Rogán Antal tárcája alatt működő Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül különböző rendezvényszervezési feladatokra 2024 első negyedévében.
…és még csak nem is „ócsó”
A cég ezt a kvázi monopolhelyzetet kihasználva az inflációra hivatkozva árat is emelt, a Lounge-csoport körlevélben tudatta a teljes állami megrendelői körével, hogy az NKOH-tól ismét engedélyt kapott arra, hogy
„a KSH által közzétett, az előző évhez viszonyított fogyasztói árindex (infláció) növekedés mértékének” megfelelően emelje a szolgáltatások árát. Ez a KSH alapján 17,6 százalékot jelentett
– írja a portál. 2024 április elején hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda Balásy Gyula cégeinek egyes, túlárazottnak tűnő szerződései miatt. Ennek előzménye, hogy a Szabad Európa március elején részletes cikkben mutatta be, hogyan árazza túl az állami szervekkel kötött szerződéseit a Balásy Gyulához köthető cégcsoport, és hogyan adnak le abszurd tételeket tartalmazó árajánlatokat – amelyeket az állami szervek aztán rendre elfogadnak. Magyar Péter, a Diákhitel központ korábbi vezetője februárban azt nyilatkozta, hogy
az állami cég vezetőjeként többszörösen túlárazott szerződéseket kellett aláírnia a Balásyhoz köthető cégekkel.
Abban az ügyben akkor feljelentést tett a DK, és nem sokkal később nyomozás indult. A Balásy-féle Lounge Group viszont állítja: cégük eljárása megfelel a közbeszerzési szabályoknak és valamennyi egyéb jogszabálynak is.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat