Connect with us

Kerítésen innen

Orbán a patikusoknak ma: tökösek voltatok – Kásler szájával egy éve: “kérdőjellel” szerepeltetek a kormány elé került díjazottak listáján

Megosztás

A patikusok biztosan, de nem árt, ha mindannyian emlékszünk arra az egy évvel ezelőtti véleményre, miszerint a kormány egyszeri, bruttó 500 ezer forintos juttatásából, amit az egészségügyben dolgozóknak lengettek be, komplett szakmák maradtak ki. Köztük voltak a gyógyszerészek is.

Decens miniszterelnöki évértékelő: "piros volt a paradicsom, nem sárga...."
Megosztás

A patikusok biztosan, de nem árt, ha mindannyian emlékszünk arra az egy évvel ezelőtti vélekedésre, miszerint a kormány egyszeri, bruttó 500 ezer forintos juttatásából, amit az egészségügyben dolgozóknak lengettek be, komplett szakmák maradtak ki. Köztük voltak a gyógyszerészek is.

Kásler-indok anno

Kásler Miklós a Demokrata című kormányközeli lapnak adott rövid válaszában kifejtette, hogy miért maradtak ki komplett szakmák a kormány egyszeri, 500 ezer forintos juttatásából. Franka Tibor kérdésére az emberi erőforrások minisztere kifejtette, hogy

a gyógyszerészek eleve “kérdőjellel” szerepeltek a kormány elé került díjazottak listáján.

Ennek oka szerinte, hogy

„az ágazat eleve nagyon magas, huszonöt százalékos haszonnal dolgozik, ráadásul az üzletek vállalkozási formában szolgáltatnak és a tulajdonosok közel egyharmada külföldi”.

Hozzá tette:

„A gyógyszertárak egyébként is azt tették, amit járvány nélkül is tettek volna”

És a többiek?

„A gyógytornászok és az idősotthoni dolgozók, illetve a házi segítségnyújtók azért maradtak ki, mert a munkáltatójuk, egyben fenntartójuk is az illetékes egyház, a vállalkozó, az egyesület, vagy éppen az önkormányzat. Sajnos így nem tartoznak bele abba a körbe, amely kifejezetten az egészségügyi dolgozókat öleli fel”

– folytatta a miniszter, bár azt ő is elismerte, hogy az ő munkájuk a járvány idején kifejezetten veszélyesnek számított, ezért

„hála és köszönet illeti őket”.

Nyílt levélben reagált Kásler Miklós nyilatkozatára a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke

Hankó Zoltán már alapvetően megadja a levél felütését azzal a megfogalmazással, amelyben azt írja,

„nem ellenzéki támadás. Magyar (pontosabban székely-magyar), nemzeti elkötelezettségű, hívő és konzervatív értékrendű ember vagyok.”

Mint írja, a

gyógyszertári dolgozók joggal várták, hogy beletartoznak a „minden egészségügyi dolgozó” fogalomba.

„haszon” (profit) helyett valószínűleg a „haszonkulcs” (árrés) kifejezést akarta használni…

Hankó Zoltán úgy véli, Miniszter úr a „haszon” (profit) helyett valószínűleg a „haszonkulcs” (árrés) kifejezést akarta használni, de ez sajnos még így sem igaz. Ma a közfinanszírozott gyógyszerek fogyasztói árának százalékában kifejezett, miniszteri rendeletben rögzített átlagos árrése már csak 10 (!) százalék körüli, ráadásul egyre több olyan gyógyszert forgalmaznak a gyógyszertárak, amelynek árrése még a beszállítónak kifizetendő összeg banki átutalási költségét sem fedezi. A szabadáras egyéb termékek árképzése ezt a kiesést csak részben kompenzálja, a vidéki kisforgalmú gyógyszertárak helyzete pedig egyre nehezebb.

Évek óta eredmény nélkül könyörgök a korrekcióért….

Kapcsolódó

Orbán manapság

Levélben köszöntötte Orbán Viktor az országos patikanap alkalmából a gyógyszerészeket, akik a miniszterelnök szerint nagyon helytálltak a koronavírus-járvány elleni védekezésben

– tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke szerdán. A gyógyszerészeknek és gyógyszerész asszisztenseknek címzett írásában Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapok embert próbáló kihívások elé állítottak mindannyiunkat, a koronavírus-járvány elleni védekezés közben azonban azt is megtapasztalhattuk, hogy fegyelmezettséggel és összefogással felül tudunk kerekedni a ránk szakadó nehézségeken. A kormányfő Magyarország minden polgára nevében kifejezte elismerését azért a helytállásért, amelyet a járvány legnehezebb hónapjai alatt nyújtottak a patikákban dolgozók.

„Köztudott, hogy a beteg emberek nemcsak receptet beváltani járnak a patikába, hanem sok esetben tájékoztatásért, útmutatásért is, ami különösen fontossá vált most, amikor a vírussal kapcsolatban rengeteg álhír kering a világhálón, és az oltásellenesség is jelentős mértéket öltött”

– fogalmazott Orbán Viktor. A miniszterelnök levelében biztosította a gyógyszertári dolgozókat arról, hogy a kormány elkötelezett a lakossági gyógyszerellátás nemzeti érdekkörben tartásáért, valamint a gyógyszerészek szakmai és egzisztenciális önállóságának biztosításáért.

„Mindent megteszünk azért is, hogy a gyógyszertári szolgáltatások kiegyensúlyozottan, a kistelepüléseken élő honfitársaink számára is rendelkezésre álljanak”

Forrás

 

patikus

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük