Orbán ajánlására elmentem ahhoz a bizonyos “újságos standhoz”…. – ajánlom minden rajongónak!

Érdekes kirándulásra invitált -többek között- szombaton Orbán miniszterelnök sajátos angol nyelvű kihívásában, amit Ágoston László fordításában megérthetett az a saccra rengeteg magyar bármilyen-párti képviselő, funkci, vagy szavazó is, akik nagy mellénnyel helyeselnek, -ezt már persze magyarul, ami reményeik szerint világnyelv lesz- amikor pellengérre állítja a kormánymédia Karácsony Gergelyt hiányos nyelvismerete ürügyén.

Mit is mondott Orbán?

“Tényleg az az egyetlen módja, hogy lássák a magyarok a miniszterelnököt valódi kérdésekre válaszolni, ha feliratozom az angol nyelvű sajtótájékoztatóit? Ezt a mondatot ízlelgessük azért… Aztán ha megteszem, azzal támadnak, hogy le akarom járatni. Egyszerűen azzal, hogy megmutatom, mit mond. Orbán Viktor angolul elmondott szavait magyarra fordítani ellenzéki haditett? Létezik, hogy milliók szerint ez _normális_, és nem tűnik fel a fentiek iszonyatos abszurditása?”

-írta többek között bejegyzésében Ágoston László, Angliában élő zenei menedzser, marketing tanácsadó, blogger, aki 2018-ban hagyta el az országot.

Alább az ominózus videó, amit mindenképpen érdemes végighallgatni és főleg nézni. Tanulságos a valódi -nem túl húsbavágó- kérdésekkel találkozó miniszterelnök arcberendezése, ami sokkal többet elárul róla, mint, amit a szája mond!

“…ha elmegy egy magyar újságos standhoz és kér egy a kormányt támadó újságot legalább egy tucatot fog kapni…”

Juszt László közösségi oldalán írta le tapasztalatát, eleget téve a miniszterelnöki provokációnak:

“Orbán tegnap, Londonban nem tudott lelépni a külföldi újságírók elől a Downing Streeten, akik ezt ki is használták. Egyebek közt a magyar sajtószabadságról kérdezték. Mire könnyedén kijelentette,

“ha elmegy egy magyar újságos standhoz és kér egy a kormányt támadó újságot legalább egy tucatot fog kapni.”

Megpróbáltam összeszedni az u.n. “ellenzéki” lapokat. Ezek a következők:

Népszava, HVG, Magyar Narancs, ÉS, Hócipő, 168 óra. Kihagytam valamit?”

“Ezzel szemben:

Nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette a kormány a KESMA nevű cégét, amelyben összegyűjtötte a sajtóérdekeltségeit. Az indoklás csupán egyetlen szó:

“közérdek”.

Ez egyben azt is jelenti, hogy senki nem vizsgálhatja a céget.

Minden korábbi laptulajdonos “önként” ajánlotta fel a vállalkozását a kormánynak. (Értsd: Orbánnak!) Ez több tízmilliárdnyi vagyont is jelentett. 112 különböző lap, tv, rádió, internetes lap tartozik ide.

24 óra, Autó-motor, Békésmegyei Hírlap, BORS, Bors extra, City7, Déli szó, Délmagyarország, Dunaújvárosi Hírlap, Észak-Magyarország, Érdi Újság, Fanny. Fanny Konyha, Fejér megyei Hírlap, Figyelő, Hajdú-Bihari Napló, Heves Megyei Hírlap, FourFourTwo, Diéta és Fitnesz, HOT! HOT EXTRA!, Kelet-Magyarország, Képes Sport, Kisalföld, Lakáskultúra, Like Balaton Magazin, Metropol, Magyar Nemzet, Mandiner, Mindmegette magazin, Nemzeti Sport, Nemzeti Sport MAgazin, Nógrád Megyei Hírlap, Petőfi Népe, Ripost7, Somogyi Hírlap, Szabad Nép, Szuperinfó, Tolnai Népújság, Új Dunántúli Napló, Új Néplap, Vas Népe, Vasárnap Reggel, Veszprém megyei Napló, Vidék íze, 12 internetes portál, Gong rádió, HÍR tv, KARC FM, RETRÖ rádió, LIFE tv, Ozone TV.

És ez nem teljes kormánypárti lista

Ez még bővíthető, hiszen nem szerepel például az ATV, a Pesti tv, stb. Folytatható a sor.

Ön még tudja bővíteni a sort?”

 

orbán

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

10 hozzászólás

  • 2021.05.30 - 08:23
    Közvetlen hivatkozás

    A “Minden korábbi tulajdonos “önként ajánlotta fel vállalkozását a kormánynak.” hatalmi kinyilatkozás mindent elmond egy kormányzásról, vagyis mindent visz ha akar. Nyilván azért hozunk létre vállalkozást és működtetjük, hogy vigye a kormány!? Ezt hirdeti demokráciaként Orbán Viktor!

    Válasz
  • 2021.05.30 - 08:52
    Közvetlen hivatkozás

    2022-ben ezen is lehet változtatni. A KESMA kormányzati propaganda nélkül összeomlik majd, ahogyan Orbán nélkül a Fidesz sem létezik. A csatlóspártjáról nem is beszélve. Mészáros birodalma mögött nincs valódi teljesítmény, az egész egy Patyomkin falu, és ott is érvényesülni fog a dominó elv. Csak Csányi örök és megingathatatlan. Ja, és a Fradi!
    Egyébként érdekes, hogy Orbán maga alatt ássa a gödröt. Annak idején a rabszolgatörvénnyel megteremtette az ellenzéki együttműködés alapját, most az őszödi beszéd emlegetésével elérheti, hogy a gondolkodó elmék, azok, akik még nem agyhalottak ELOLVASSÁK az egészet, hogy megértsék, és talán megértik a lényegét is: a politikusok mindig hazudtak a népnek, ennek véget kell vetni. Ennyi.

    Válasz
  • 2021.05.30 - 09:47
    Közvetlen hivatkozás

    talán az elektromos médiát kéne megszámolni, mert annak viszont se vége, se hossza, tele van ellenzéki oldalakkal

    Válasz
    • 2021.05.30 - 15:03
      Közvetlen hivatkozás

      “”Anna “”te buta null, számold már meg mennyi a fideszes .-kormánypárti ezekből amiket itt irsz, de egy fidesz patkány proli számolni sem tud hahahahhaha

      Válasz
  • Visszajelzés: Ujhelyi: szorul a hurok, miniszterelnök úr! - Tik-tak-tik-tak..... - Városi Kurír

  • Visszajelzés: ÚJNÉPSZABADSÁG

  • 2021.05.30 - 15:01
    Közvetlen hivatkozás

    Rohadék hazug cigány, de ezt ö is tudja, de végtelenségig nem lehet mindenkit hülyiteni.. minden szava mocskos hazugság, eddig tartott de meg is kapja a választ 2022 ben mindenre, ez a patkány banda

    Válasz
  • 2021.05.30 - 15:07
    Közvetlen hivatkozás

    Jaj ez az angol,, ez nem is angol hanem cigány hottentotta, borzasztó, egy szavát nem érteni,, elmebeteg zsiros disznó, jobb ha a hivőinek ugat, azoknak mindegy mit károg ez a patkány– szégyen – jobb ha hallgat !!!

    Válasz
  • Visszajelzés: Münchhausen báró Londonban - A magyar sajtó szabad, mert mindent lehet, amit szabad - Városi Kurír

  • Visszajelzés: Sajtószabadság Orbán-olvasatban: rendőrök állták útját a Media1 újságírójának - Városi Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük