Connect with us

Kerítésen innen

Orbán belenézett varázsgömbjébe: „a vakcina már a horizonton van, néhány hetet kell még kibírni”

orban
Megosztás

„Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít”, az időseké is, és „minden emberért harcolni akarunk” – hangoztatta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök bejelentette: 5 százalékra csökkentik az elvitelre készülő ételek áfáját

A kormányfő azt mondta, jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg a koronavírus-járvány miatt szükséges szigorító intézkedéseket, és így 99 százalék feletti az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer működőképes marad, és minden magyar megkapja a tisztességes ellátást. A szigorításokat úgy kommentálta:

„ilyen döntéseket hozni akkor kell, amikor már valóban fenyeget bennünket az egészségügy megbénulásának veszélye”.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: matematikusok becslése szerint kijárási tilalom és más szigorítások nélkül, e mellett az orvosi és ápolói létszám mellett vészesen megközelítették volna azt a határt – „vagy be is szakadt volna a födém” -, amelynél még szakszerűnek mondható az ellátás az egy orvosra és ápolóra jutó betegek száma alapján.

Jelenleg 6690 koronavírus-fertőzött van kórházban, közülük 518 lélegeztetőkészüléken

Négyszáz műegyetemi diákot mozgósítottak – szállást és étkezést biztosítva nekik -, hogy „taxisofőrként” kivigyék a mintákat levevő medikusokat

– közölte. Az orvosok elfogadták a vezénylést, amelynek csak veszélyhelyzetben vagy háborús körülmények között van helye, békeidőben nincs rá szükség.

Az oktatás helyzetéről

Orbán Viktor elmondta:

500 középiskolában tértek át digitális oktatásra, emellett a fertőzés magas szintje miatt 208 óvodát zártak be, és 239 általános iskolában vezettek be digitális oktatást.

A koronavírus elleni vakcina ügyében

arról beszélt, elsőként az egészségügyi dolgozókat fogják beoltani, mert veszélyben vannak, és rájuk van a legnagyobb szükség. Kiemelte: az a jó, ha minél több oltóanyag áll rendelkezésre, és ebből nem szabad politikai ügyet csinálni. Az oltás nem lesz kötelező, azok pedig, akik beoltatják magukat, majd eldöntik, melyikben bíznak: egy amerikai cég inkább üzleti megközelítésű logikáját érzik magukhoz közel, vagy az állami fejlesztésű orosz vakcinát, vagy „a még államibb” kínait – fogalmazott.

„A vakcina már a horizonton van, néhány hetet kell még kibírni”, még ha az elején csak kisebb mennyiségben is érkezik – mondta, arra kérve az embereket, hogy addig tartsanak ki, amíg a vakcina meg nem jön.

A most meghozott, 30 napra szóló gazdasági áthidaló támogatások

azokon az ágazatokon igyekeznek segíteni, amelyeket a korlátozások súlyosan érintenek, ilyenek például a szállodák és az éttermek – közölte. Orbán Viktor bejelentette azt is: Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatára úgy döntött,

5 százalékra csökkentik az elvitelre készülő ételek áfáját.

<<<Friss hírek!>>>

Jelezte továbbá, egy munkacsoport dolgozik egy gazdasági növekedési akcióterven,

azokat a hosszabb hatású és hosszabb távon érvényes döntéseket dolgozzák ki, amelyekkel – alapvetően adócsökkentésekkel – újra lendületbe akarják hozni a gazdaságot. A kormány most sem adja fel a munkaalapú gazdaság filozófiáját, ezért a vállalkozásokat kell abba a helyzetbe hozni, hogy megtarthassák a munkaerőt és fejleszthessenek új emberek felvétele érdekében – jelentette ki.

Az iparűzési adó és a társasági nyereségadó felfüggesztésére vonatkozó javaslatokat úgy kommentálta:

„meredek, de azért fel lehet rajta kaptatni, csak a kellő arányt kell eltalálni”,

de mindenképpen kell adót csökkenteni, különben nem lesz munkahely. Ezért elkötelezett az iránt, hogy

jövőre érezhető mértékű adócsökkentés legyen, ha kell, a központi büdzsé és az önkormányzati költségvetések is vállalják ezt

Az EU-s források jogállamisági kritériumokhoz kötésének tervéről a kormányfő kifejtette:

csütörtökön hosszan tárgyalt Angela Merkel német kancellárral, és neki is elmondta, hogy a magyarok pénzét nem lehet elvenni,

„pénz lesz, a gazdaság működni fog, a fejlesztések megindulnak”.

Orbán Viktor ugyanakkor rámutatott: a németek vezetésével kidolgozott új jogszabálytervezet valójában nem a jogról szól, hanem politikáról. A német kancellárnak is elmondta – folytatta -, hogy ha ezt a jogszabályt elfogadják, akkor

„az Európai Unióból Szovjetuniót csináltunk”.

A Szovjetunióban volt ugyanis szokás, hogy támasztottak egy feltételt objektív kritériumok nélkül, majd felállítottak egy ezeket ideológiai alapon számon kérő bizottságot, és ha valaki „elhajlott”, azt figyelmeztették, aki nem állt be a sorba, megbüntették, fellebbezés pedig nem volt – fejtette ki. A mostani EU-s tervezet „pontosan ugyanaz”: objektív kritériumok és jogorvoslati lehetőség nélkül, ideológiai alapon zsarolni akarnak országokat – jelentette ki, hangsúlyozva:

„az uniót nem ezért hoztuk létre, hogy legyen egy második Szovjetunió”.

Úgy fogalmazott: régen, a kommunista világban „szovjetellenes tevékenységnek” hívták mindezt, most pedig „Európa-ellenes tevékenységre” hivatkozva akarnak tagállamokat büntetni

„az unióban az történhet, amit a tagállamok akarnak, és amit nem akarnak, az nem fog megtörténni”.

Most a járvány kezeléséről kellene beszélni, és a bajban lévő déli államokon azonnal segíteni – hangsúlyozta. Arra a felvetésre, hogy az Európai Bizottság letette az asztalra az LMBTQ-stratégiát, úgy reagált:

„nem mondom, hogy ez felesleges, ilyen munkacsoportok legyenek”,

de az ütemezést illetően a döntéshozóknak kell, hogy több eszük legyen, és

„nekünk most nem ezeket a tanulmányokat kell olvasni”.

A magyar labdarúgó-válogatott Izland elleni csütörtöki győzelméről Orbán Viktor azt mondta:

„büszkék lehetünk a fiainkra”, mert ez nem egyszerűen futballmeccs, hanem harc volt, és vikinget harcban legyőzni nagy dolog.

Forrás

beteg

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. MaGYaR PáLoS TReND

    2020.11.14 16:46 at 16:46

    ATOMBOMBA CSALÁS, azaz A COVID KÖD deKÓDja!!!
    https://www.youtube.com/watch?v=lzwLlEpb2Uo

    AZ ELME=ÁLMA=ELEMI ÉRDEKÜK!!!…- VILÁGURALMUK FENNTARTÁSÁHOZ!!!

    PARADOXON, azaz FELMERÜLÉS és KIBUKKANÁS A COVID-19 KÖDÉBŐL: JÓISTENÜNK (T)ÖRVÉNYE SZERINT!!!

    Őseink hite szerint a TOTEM=TETEM oszlopok emelése pont erről a kötelességünkről szól a LELKI BÉKE MEGTEREMTÉSÉÉRT; – mivel a TETTekre/TETTeinkre csakis a TET(T)EMre hívás az egyedüli válasz…ADÁS…- ami a 6-ás ellen6-ás isteni törvénye szerint örökkön örökké teszi jár6óvá az ún. energia-mezsgyét világaink között!!!

    Akik az alább beillesztett filmet CSInálták…- kristálytisztában vannak az élet TI…TOKjába zárt ún. (a) „SZELLEM… IS… ÉG”-ével!!!

    …a tudós egy elméletet akart bizonyítani, és önkéntest keresett.
    Talált egy halálra ítéltet, akire villamosszék várt. Felajánlotta neki, hogy részt vehet egy tudományos kísérletben, amely abból áll majd, hogy egy kis bemetszést ejt a karján, hogy lassan folyjon a vére az utolsó cseppig.

    Azt mondta neki, hogy meg fog halni, de szenvedés nélküli halál lesz, és észre sem veszi a fájdalmat. A fegyenc beleegyezett, mert a ez a halál jobb volt, mint a halál egy villamosszékben.

    Hordágyra tették, és megkötözték a testét, hogy ne tudjon mozogni. Ejtettek a csuklóján egy kis vágást, és egy kis alumínium poharat tettek a keze alá. A vágás sekély volt, de elég volt a férfinak, hogy elhiggye, hogy az ereit elvágták.
    Az ágy alá helyeztek egy kis adagolót, amely cseppek formájában állítja be a folyadék áramlását.

    Az elítélt hallotta a cseppeket, és minden cseppet megszámolt, azt hitte, hogy az az ő vére. A tudós úgy, hogy az elítélt ne lássa, lassan csökkentette a cseppek számát az adagolóval, és emiatt a fegyenc azt hitte, hogy a vére lassan fogy. Idővel a külseje színt vesztett, felgyorsult a pulzusa, és zihálni kezdett.
    Amikor a kétségbeesés felért a csúcsra, a tudós teljesen elzárta a szelepeket, a fegyenc szívrohamot kapott és meghalt.

    A tudósnak sikerült bebizonyítania, hogy az emberi elme szigorúan tele van mindennel, ami elfogadható, legyen az pozitív vagy negatív, az emberi lény egész szellemi és szerves részére hatással van.

    Bár azt hisszük, hogy az elmének nincsenek határai és nem csalja meg önmagát, de amikor néha nem ért meg valamit, létrehoz valami mást, ami nem is létezik.

    Ugyanez van, amikor az emberek azt mondják, hogy koronavírusosak – a puszta hitbe halnak bele. Az egész médiaműsor után sem erejük, sem küzdeni akarásuk nincs, pedig köztudott, hogy a tesztek hamis pozitív és rossz negatív eredményeket mutatnak, és nincs halálos fenyegetés, ha valakinek az immunrendszere egészséges.
    Érdemes tehát vigyázni arra, amiben hiszel, mert valóban valóra válik, mert a tudatalatti a legnagyobb erő az emberben.

    A KSH adataiból kitűnik, hogy Mo-on 2020-ban az összes halálozások száma az első félévben 94.5%-a, az első negyedévben pedig 91.6%-a volt az egy évvel előbbinek. Tehát nem megugrott, vagy nőtt, hanem csökkent. Március eleje óta, 5.5 hónap alatt 609-en hunytak el koronavírus-fertőzés következtében (állítólag), tehát naponta átlagosan kevesebb, mint 4 ember, miközben (naponta) 350-en meghalnak más betegségekben (ezek egyharmada rákban, egy másik része szív- és érrendszeri megbetegedésekben). Mi mégsem ezekre figyelünk, hanem várjuk a világvégét a koronavírus miatt, amelyik állítólag azt a 4 halálesetet okozza. Azért állítólag, mert nézve a COVID19-ben Magyarországon hivatalosan elhunytak listáját (https://koronavirus.gov.hu/elhunytak), képtelen vagyok olyanra bukkanni, akinek nem volt más betegsége. Egy haláleset leírás így néz ki:

    86 éves, magas vérnyomás, demencia, pitvar fibrilláció, általános érelmeszesedés
    101 éves, magas vérnyomás, cukorbetegség, COPD tüdőbetegség, neurológiai betegségek, veseelégtelenség, csontritkulás

    Nyílván minden eset egyedi, de azt hogyan lehet eldönteni, hogy a súlyos betegségekben szenvedők közül hányan haltak volna meg amúgy is az alapbetegségük következtében, vagy azt, hogy hány olyan fertőzött halt meg, akinek a szervezete már egyébként is nagyon le volt gyengülve, és a vírus már csak áttolta egy olyan határon, ahonnan már nem tudott felépülni?

    Vagy tanulsz a történelemből, vagy megismétled!

    „Az úgynevezett ”spanyol influenza” volt az eredmény egy hatalmas vakcina-kampány után országszerte.

    1918. január és június között a Rockefeller Orvosi Kutató Intézet kísérleti, ló termesztésű bakteriális meningitisz vakcináját Fort Riley-ban amerikai katonáknak fecskendezték be New Yorkban.

    Az ún. I. Világháború alatt a Rockefeller Intézet elküldte a mérgező vakcinát Angliába, Franciaországba, Belgiumba, Olaszországba és más országokba is, világszerte terjesztve a járványt!!!
    Kb. 50 millió ember halt bele a Talmudisták direkt népirtó programjába!!!

    Ellenőrizd le Te is az influenza időszakát 1918. történetében, és rögvest kiviláglik majd számodra, hogy az ún. I. Világháború befejezése után azonnal (jól szervezetten és irányítva!!!) lecsapott, amikor amerikai katonák hazatértek a tengerentúlról.

    Ez volt az első háború, amelyben minden ismert vakcinát rákényszerítettek az amerikai csapatokra.

    Ez a cefre méreg és putrid fehérje, amelyből az oltóanyagok készültek, olyan gyakori betegséget és halált okozott a katonák körében, hogy több katonát öltek meg az oltások, mint az ellenséges lövöldözések!!!

    Több ezer ember volt rokkantan otthon vagy a katonai kórházakban reménytelen roncsként, mielőtt valaha egy csatában is részt vehettek volna…

    Ugye mondanom se kell, hogy ugyanezt a régi/új a Kabbala rejtett „szisztémáin” alapuló „Luciferian rituálét” éljük ma is…?!

    Doctors for Clarity – Konferencia a tisztánlátásért (https://orvosokatisztanlatasert.hu/)

    http://www.verseskonyv.com/az-atom-bomba-illuzioacute.html

    https://www.youtube.com/watch?v=i-S7TsMy74E

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük