Kerítésen innen
Orbán: ha majd a nyugat is odaér, “ahol mi tartunk”, akkor lehet utazni a keleti vakcinával – De miért zárta be Gáspár fiát!
Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország című műsorából megtudhattuk, -tőle magától, úgyhogy biztos az információ- hogy “nem vagyok bolond, én is kínai vakcinával oltattam be magam”, meg, hogy bérből és fizetésből él, mint mi, mindannyian és, hogy mindenki oltakozzon, mert „az utolsó embert is meg fogja találni ez a vírus”.
Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos pénteki rádióinterjújában a Kossuth rádió Jó reggelt Magyarország című műsorából megtudhattuk, -tőle magától, úgyhogy biztos az információ- hogy “nem vagyok bolond, én is kínai vakcinával oltattam be magam”, meg, hogy bérből és fizetésből él, mint mi, mindannyian és, hogy mindenki oltakozzon, mert „az utolsó embert is meg fogja találni ez a vírus”.
Ezt a vírust nem lehet megúszni
Az utolsó embert is meg fogja találni ez a vírus – mondta a kormányfő, aki szerint aggasztó, hogy még 3 millió ember nem oltatta be magát. Leszögezte: ez a vírus itt marad velünk, nem fog elmenni – idézi a 24.hu.
A keleti vakcinákkal is lehet utazni
“Nem vagyok bolond, én is kínai vakcinával oltattam be magam”
– mondta Orbán Viktor. A keleti vakcinával is lehet majd utazni, szerinte ez csak idő kérdése. Ha majd a nyugat is odaér,
“ahol mi tartunk”.
Én is bérből élő ember vagyok
Most hogy a harmadik hullámot leszorítottuk a földre, és nem hiszem föltápászkodik.
“Most újra kell indítani a gazdaságot, bennünket, a bérből élőket is megviselt a járvány. Én is ilyen vagyok. A vállalkozóknak is vissza kell nyerni a vállalkozókedvüket. Ez nem egyszerű.”
Ezért van egy átmenet a védekezésből a gazdaság újraindításához.
“A 2022-es év költségvetése teljesen az újraindításról szól majd.”
Sok az éjjeli bagoly Brüsszelben
Meglepődtem, hogy ennyi éjjeli bagoly van Brüsszelben
– mondta Orbán Viktor arról, hogy az e heti brüsszeli tanácskozása éjjel kettőig tartott. Van egy rosszindulatú vélekedés, hogy ez kifárasztás taktikája, de ez nem feltétlenül van így szerinte.
Ne az emberek fizessenek a klímarombolás miatt
Az a gondolat, hogy a klímaváltozás árát az emberekkel fizettessük meg, az nyugaton működik – mondta a kormányfő.
“Mi nem tudunk adót fizettetni a benzin után, vagy a fűtés után.”
Orbán szerint a klímarombolást a nagy cégek okozzák, fizessenek ők, ne az emberek.
“Ez egy éles csata, én nem akarom, hogy a magyar fizessenek.”
Egy, másfél hónap múlva jön ki az unió elképzelése, ezután jön a vita, “itt kell megvédenünk a magyarok érdekét.”
Magyarország klímabajnok
Ezt mondta Orbán Viktor tegnap a spanyol jobboldali VOX párt vezetőjének, Santiago Abascalnak. Aki azért is szimpatikus Orbánnak, mert egy bevándorlásellenes párt vezetője. A magyar kormányfő szerint ma már Spanyolországban is belátták, hogy a migráció kérdésében Magyarországnak volt igaza.
Orbán Gáspárt be kellett zárni az őszödi beszéd miatt
Orbán Viktor úgy emlékezett, amikor kitört a beszéd miatti lázadás, be kellett zárni a fiát, mert akart menni tüntetni a barátaival.
A fiatalok elől nem lehet eltitkolni
Nagy Katalin riporter aggodalmaskodó kérdésére, miszerint mi lesz, ha a fiatalok nem értesülnek az őszödi beszédről, Orbán azt mondta emiatt nem kell aggódni. Amikor például ő fiatal volt, akkor is beszéltek ’56-ról, ezeket az eseményeket nem lehet elhallgatni.
A kormányfő az interjú utolsó öt-hat percében hosszan beszélt az őszödi beszédről, amely ezen a héten kiemelt témája volt a kormánypárti sajtónak.
“Aligha lehet elfelejteni az őszödi beszédet”
– jelentette ki Orbán az eltelt 15 év ellenére. Szerinte a beszéd egy vakuélmény volt, amit bármikor vissza lehet idézni, akárcsak – említette példaként – Egerszegi Krisztina 1988-as olimpiai úszását. Ugyanakkor szerinte a beszéd ma is megdöbbentő, legfőképpen az, hogy aki elmondta, ma is a magyar politikában van.
“Hogy egy miniszterelnök azt mondja, hogy hazudtak reggel, délben, este, és utána is helyén maradhat, az nekem mellbevágó, pedig én már sok mindent láttam.”
Orbán arról is beszélt (Gyurcsány nevének kiejtése nélkül), hogy
“ma is ugyanezzel az emberrel harcolok, ő a főnök a másik oldalon.”
Szerinte mellbevágó élmény, hogy az az ember, aki miatt ez történt, még mindig ott van a magyar politikában.
„15 éve volt, de ugyanazok még mindig itt vannak és kormányozni akarnak”
– mondta. Szerinte nem érdemes úgy gondolkodni, hogy a fiatalok nem emlékeznek már erre. Ott vannak a szülők, mondják el nekik, meg utána is tudnak nézni az interneten – tette hozzá. Majd úgy fejezte be, hogy bízik benne, hogy egy szép gyermeknap vár a gyerekekre, akiket megviselt a vírus és a bezártság.
VIA 24.hu
Szerző
8 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A MÁV és az évvégi ünnepek
- Megegyezett Karácsony Gergely és a TISZA, meglesz a főváros 2025-ös költségvetése?
- Meggyalázták Csukás István síremlékét
- Tényleg szándékosan gázolt gyerekeket egy Fejér megyei édesanya?
- Karácsonyfóbiásoknak: mennybőlazangyalát, avagy valami nagyon nem stimmel veled
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
- Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
Pingback: Hazugok hazugsága - Orbán az úton - Városi Kurír
Pingback: Öreg kipcsak vagyok, rengeteg mindent láttam.... - Városi Kurír
Pingback: Dobrev és Jakab pénteki kiakadása: ... és van bőr a képén! - Orbán mások béréből és fizetéséből vigéckedik.... - Városi Kurír
Zsiroska
2021.05.28 14:02 at 14:02
Szóljon már valaki a törpe bohócnak, gyorsan vissza Grazba. Talán fel tudják frissíteni az emlékező képességét.
Pingback: A közelmúlt kormányzati átfestése a harmadik hullám végeztével is zavartalanul folytatódik - Városi Kurír
gina
2021.05.28 15:42 at 15:42
Persze a nyugat ezt szeretné ami itt van, istenem ez az emberfazon tényleg elmebeteg, egy hazudozó tolvaj ,hát cigány ennyit tud csak, undoritó ///
Pingback: Ö maga bérből, fizetésből, bezzeg a család...... - Orbánia tetején - Városi Kurír
csipetke
2021.07.18 09:43 at 09:43
Azt mondja orbán, hogy „Majd ha a Nyugat is odaér, ahol mi tartunk”. Normális ez az ember? Tudom, hogy most az oltottsággal kapcsolatban mondta, de pl a kínai cuccal kitörölhetjük, ennyi erővel esővízzel is lehetett volna oltani, kb annyi a hatása annak is. De nagyon-nagyon szeretnénk már utolérni a rothadó Nyugatot, a döglődő kapitalizmust, de mindig csak ígérgetik. Amit orbán elért a közel 12 év alatt, az az, hogy sikerült Európa majd’ utolsó helyére, a béka segge alá lekormányozni az országot. És persze lerabolnii csupaszra a többi maffiózó haverral. Reméljük, jövőre változás lesz, mert ha ezek maradnak, abba beledöglik az ország.