Banánköztársaság
Orbánt nem a járványhullám érdekli, hanem az erkölcsi hullám, hullád, hullánk – Lendvai Ildikó szerint az év 37. hete…
Eseménydús hét volt 2020 37. hete! Napról napra dőltek meg a vírus-fertőződési adatok, újabb harckocsikat vásárolt előrelátó kormányunk, az ÁSZ pont időre készült el a Színház- és Filmművészeti Egyetemről írt „szakvéleményével”. Kiderült: Mészárosék válnak, az Olaf szerint hazánk toronymagasan a legkorruptabb, megtudták a nyugdíjasok, mire számíthatnak, kiderült, akinek nincs rendben a TB-je, sürgősségi ellátást sem kap. Nézzük, mire kapta fel a héten a fejét Lendvai Ildikó!
„Schmidt Mária szerint
a Színház- és Filmművészeti Egyetemet
„kisajátította egy baráti társaság- rokonok, üzletfelek….És ők ülnek rajta a mai napig. Csak kizárólagosságban tudnak gondolkodni.”
Érdekes. Én meg a három legfőbb közjogi méltóságot és körét elnézve úgy látom, hogy az államhatalmat kisajátította egy kollégiumi baráti társaság- rokonok, üzletfelek…És ők ülnek rajta a mai napig. Csak kizárólagosságban tudnak gondolkodni. Szóval majdnem egyetértünk.”
„Az ÁSZ közölte,
hogy hiányosságok vannak a Színház- és Filmművészeti Egyetem gazdálkodásában.
És szerintem a kutyájuk sincs újraoltva! Nem értem, a többi hatóság alszik?”
„Találós kérdés: Kiről szólnak a következő mondatok?
„A korrupciós veszélyeztetettség elleni védelmet biztosító kontrollrendszer kiépítése továbbra sem történt meg. Az állami vagyon védelme nem volt biztosított.”
Nem, nem a kormányról. A Színház- és Filmművészeti Egyetemről, az ÁSZ friss jelentésében.
Hadházy Ákos megosztott egy videót, amelyen egy robotprogram generál és küld vissza újabb és újabb fiktív kitöltött konzultációs íveket.
Itt is ez lehet a magyarázat. Robotprogram! Csakis egy robotprogram írhatta bele a jelentésbe ugyanazokat a mondatokat, amelyeket különböző európai szervezetek és hazai kritikák évek óta a magyar kormányról szoktak leírni. Kizárt, hogy épeszű, eleven közhivatalnok ilyen hülye legyen.”

„Az MTI közölte: 218 darab Hiúz nevű harckocsit vásároltunk,
a német gyártóval kötött 600 milliárdos gigaszerződés egyik elemeként. Ebből 172-t a német alkatrészekből itthon, Magyarországon szerelnek össze. Harckocsimárkákban nem vagyok jártas, de ez a Harci Hiúz igazán korszerűnek látszik. Csak attól tartok, az ismert szovjet viccre gondolva, hogy mire a Harci Hiúz-alkatrészeket szépen összerakják, valahogy mindig Harci Turul lesz belőlük.”
Tovább is van…..
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek