Connect with us

Ez a nap

Óriási robbanás a magyar határ közelében – 6 halott, 39 megsérült, és legalább 6 személy eltűnt

Rendkívüli! Marsi Anikó beismerte: hazudtak reggel, délben, meg este!
Megosztás

Öt ember meghalt, 39 megsérült, és legalább 6 személy hollétéről továbbra sincs semmi hír – összegezte december 7-én a szlovák közrádió a pénteki eperjesi gázrobbanással kapcsolatos legfrissebb értesüléseket.

A kelet-szlovákiai Eperjesen december 6-án délben rendkívül súlyos gázrobbanás történt egy 12 emeletes lakóház felső részében.

A robbanás oka továbbra is ismeretlen

Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök, aki pénteken délután személyesen látogatott el a tragédia helyszínére, úgy nyilatkozott, hogy az áldozatok száma nagy valószínűséggel még nőni fog.

A robbanást követően a ház felső része lángokba borult,

és rendőrségi szakértők szerint nem kizárt a lakótömb összeomlása sem. Az első vizsgálatok szerint a legfelső három emelet teljesen instabil, és nagyrészt leomlott a lépcsőház is. A tüzet csak a késő éjjeli órákban sikerült eloltania a helyszínen dolgozó több mint száz tűzoltónak és mentőnek. A mentési munkálatokba a szlovák hadsereg szakértői is bekapcsolódtak.

A ház lakói, több mint negyven család, az éjjelt ismerőseiknél, vagy a helyi iskolák kollégiumaiban töltötték. A szlovák elnöki hivatal közölte, hogy néhány család a Magas-Tátrában lévő államfői rezidenciában töltheti el a karácsonyi ünnepeket. Segítséget ígért a kormány és a helyi önkormányzat, amely külön bankszámlát hozott létre, ahová a pénzbeli támogatásokat lehet küldeni.

Szombaton kora reggel Eperjesen összeült a válságstáb,

hogy meghatározza a további mentési feladatokat. A nap folyamán szakértők megvizsgálják a tömbház statikáját, amely alapul fog szolgálni a további lépésekhez. A tömbházzal szomszédos lakóházakban biztonsági okokból kikapcsolták a villanyt. A robbanás oka továbbra is ismeretlen. Az anyagi károk felmérése folyamatban van.

Forrás

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük