Connect with us

Kerítésen innen

Őrület a köbön! A 2020-as gigatűzijáték nem elmaradt, csak eltolták 2021-re – most ezerháromszáz közmilliót ki is fizettünk érte!

ünnep
Megosztás

A veszettül nagyon visszafogott kormány-költekezés jegyében a kormány úgy döntött, hogy ezerháromszáz közmilliót (1.300.000.000.-) kiutal a 2020-as tűzijáték el nem durrogtatott petárdáiért.

… mint a katonatiszt…

Egy nem nyilvános kormányhatározat alapján a fővárosi augusztus 20-ai gigatűzijáték nem elmaradt, csak eltolták 2021-re. Az akár 1,3 milliárdos attrakció állami tulajdonú szervezője pedig 100 százalék előlegre jogosult, mondván

„a rendezvény előkészítése érdekében a lehetséges felmerülő feladatok 90 százalékát teljesítette”

– írta a HVG.

A 2021-es augusztus 20-ai fővárosi tűzijáték megrendezésével megbízott állami cég, az Antenna Hungaria (AH) akár 100 százalék előlegre tarthat igényt

– derül ki a szerződés 2020. október 1-ei keltezésű módosításából.

A 2021-es tűzijáték ugyanis valójában a járvány miatt lemondott 2020-as lesz, a kormány nevében a megrendelő Turisztikai Marketingkommunikációs Ügynökség (TMÜ) és az Antenna Hungaria átírták a teljesítési dátumokat 2020-ról 2021-re.

Indoklás is van…..

A közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény indoklása szerint a 100 százalékos előleg azért indokolt, mert:

  • Az AH a rendezvény előkészítése érdekében a lehetséges felmerülő feladatok 90 százalékát teljesítette,
  • A már teljesített beszerzés megismétlése mind időben, mind költségben indokolatlan veszteségként jelentkezne, a költségek megsokszorozódásával járna,
  • A beszerzett pirotechnikai termékek és eszközök a szerződés keretösszegéhez képest olyan magas értéket képviselnek, hogy azok ismételt – akárcsak részbeni – beszerzése súlyos hátránnyal járna,
  • Az egymásra épülő előkészítési, tervezési és engedélyeztetési részfeladatok, majd ezek eredményeképpen a beszerzett eszközök szoros egységet alkotnak, amelynek megbontása az ajánlatkérő számára súlyos érdeksérelmet okoz.

Mindehhez azért hozzátartozik, hogy a kormány, illetve a TMÜ későn, rohamtempóban állt neki vállalkozót keresni a tűzijátékhoz, az eseményt pedig csak az utolsó pillanatban mondta le.

Nem titkos, csak nem nyilvános….

A kormányhatározat indoklása szerint azért lehet az Antenna Hungariával megkötött szerződéseket módosítani, és azért nem kell új közbeszerzési eljárást lefolytatni, mert

a kormány a 2020. július 15-én tartott ülésén a 2020. augusztus 20-ra tervezett nyilvános ünnepségek – az Állami díszünnepség és kapcsolódó események kivételével – 2021. augusztus 20-ra történő elhalasztásáról döntött.

Az indoklás hivatkozik továbbá a kormány 2000-es határozatára,

„melyben egyetértését fejezte ki a tekintetben, hogy a Rendezvénysorozat megrendezése érdekében biztosított központi költségvetési források terhére az Augusztus 20-i tűzijáték és a Szent István Napi programsorozat támogatásáról szóló Korm. határozat szerint megkötött szerződések a Rendezvénysorozat 2021. évi megrendezése érdekében meghosszabbításra kerüljenek,

valamint utasítást adott a megkötött szerződések szerinti teljesítések elszámolására”.

<< A Városi Kurír legfrissebb hírei >>

A 2000-es kormányhatározatok

nevüket onnan kapták, hogy számuk 2000-essel kezdődik, ezek nem titkosak a szó szoros értelmében (azok a 3000-esek), azonban 2008 óta nem hozzák nyilvánosságra őket, csak az érintettek kapják meg. Vagyis

a kormány egy nem nyilvános határozatban kimondottan döntést hozott a 2020-as szerződések 2021-re történő meghosszabbításáról.

Spórolás Fidesz-módra?

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a július 16-ai Kormányinfón jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében „elmarad” a tűzijáték. A miniszter arról nem beszélt, hogy tulajdonképpen nem elmarad, csak elnapolják egy évvel, sőt a tűzijátékra elkülönített pénzzel kapcsolatban szó szerint azt mondta:

Örülünk, ha bármit meg tudunk spórolni.

Azonban így, hogy az AH 100 százalék előlegre tarthat igényt, már nehéz spórolásról beszélni.

ősi cigány

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Orbán a magyarság-megmaradás törvénye "tükrében" kötött nyakkendővel felfegyverkezve..... - Városi Kurír

  2. Pingback: MSZP: legyen szerényebb tűzijáték, hogy segíteni lehessen a bajba jutottakon! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük