Kerítésen innen
Ott kell lenned, hogy elhidd! – Az egyik legszomorúbb helyszín, amin eddig jártam – írta a sokat-próbált képviselő
„…Egy végtelenül elszegényedett faluban, Mizserfán (Kazár) szerettem volna körülnézni a 400 milliós „Integrált gyermekesély” programból az „Oltalmaz-lak Jelenlét Ház” fantázianevű intézményben (…) Az egyik legszomorúbb helyszín, amin eddig jártam….”
Ez kérem egy „Jelenlét-ház” az „Esély a gyermekeinknek” gyermekszegénység elleni 400 milliós programban – csakhogy hiába mentem oda a nyitvatartási időben, nem volt jelen senki. Az egyik legszomorúbb helyszín, amin eddig jártam, hiszen az eltékozolt EU-s pénzek közül a gyerekszegénység elleni támogatások eltékozlása/ellopása fáj a legjobban – kezdte bejegyzését Hadházy Ákos képviselő közösségi oldalán.
„Oltalmaz-lak Jelenlét Ház”
Egy végtelenül elszegényedett faluban, Mizserfán (Kazár) szerettem volna körülnézni a 400 milliós „Integrált gyermekesély” programról az „Oltalmaz-lak Jelenlét Ház” fantázianevű intézményben, ahol annak ellenére nem volt ott senki, hétfőn 11-kor, hogy a falu honlapja szerint 10-16 óra között nyitva vannak. Így egyelőre azt tudom bemutatni, amit az adatbázisokból és a projekt szegényes internetes megjelenéséből látok, de az nagyon elkeserítő. Különösen annak fényében, hogy
a salgótarjáni járás 400 milliója csak a jéghegy csúcsa, ugyanis összesen 31 járásban, járásonként 4-500 millió forintot, összesen 14 milliárádot vertek el az „Integrált gyermekesély” programokra.
fotó: H. Á. facebook oldala
A következő hetekben részletes adatokat fogok kérni az összes programról. Addig csak néhány benyomást osztok meg a salgótarjáni járásban tapasztaltakról (ebben a járásban a 400 milliót a „salgótarjáni járás önkormányzatainak társulás” költötte el.
fotó: H. Á. facebook oldala
Salgótarján ellenzéki vezetésű város, a másik 6 faluban viszont a szokásos viszonyok uralkodnak – Mizserfa pl. ahhoz a Kazárhoz tartozik közigazgatásilag, ahol 650 millióért (!!) építettek egy 12 fős bölcsődét.
A projektleírás szerint az egyes helyszínek üzemeltetését az adott település önkormányzata vállalta
- Valami egészen sokat elmond a projekt komolyságáról, hogy az EU-s támogatások hivatalos adatbázisában a gyermekesély program 3 képi dokumentumai közül az egyik egy idősotthon lakóit mutatja, ahol egy világháború előtti filmet tekintenek meg.
fotó: H. Á. facebook oldala
- A projekt honlap mutat ugyan képeket az „eseményekről”, de azok leginkább az emlékezetes fél milliárdos falusi „sportnapokra” emlékeztet, ahol „eseményenként” egymillióért szlalomozott két marmonkanna között egy roma honfitársunk cigarettával a szájában, van egy autó lámpájával megvilágítva fociztak egy deszkabudi előtt…
- A 400 millió elköltéséből egyelőre annyi látszik, hogy 60 milliót költöttek a 7 db „Jelenlét ház” kialakítására. Ez önmagában nem kirívóan nagy összeg, de azt tudni kell, hogy 1) az épületek már megvoltak, csak felújították őket többé-kevésbé (leginkább kevésbé) 2) Ennyi pénzből ezen a környéken sajnos 7 db teljesértékű házat is vehettek volna 3). Kérdés, hogy mennyire volt ezekre az épületekre szükség. A többi pénz sorsáról részletes adatokat fogok kérni, mind a 31 járásban.
- A projekt „eredményei” közül a járási „Gyermekesély stratégia” látható nyilvánosan, ami pont olyan komoly, mint ahogyan elsőre gondolnánk. A KSH adataiból összeollózott, frázishegyekkel verítékesen kitöltött 82 oldalban „kidolgozott” sokadik „Cselekvési terv”. Ilyen rengeteg született már EU-s pénzből, településenként, járásonként, megyénként, országosan. Az EU-s pénzek elverésének szomorú dokumentumaival könyvtárakat lehetne megtölteni.
Ott kell lenned, hogy elhidd
Hadházy Ákos egy videót is készített arról, hogyan védekezik a kormány EU-s milliárdokból a gyermekszegénység ellen.
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….