Oktatási minimumról szóló megállapodást írtak alá pedagógusok és oktatók, valamint ellenzéki pártok képviselői hétfőn Budapesten. Alapvetés, hogy a gyerekek érezzék jól magukat az iskolában Pilz Olivér,...
Horváth István feleségének cége, a nagydorogi Bikácsi Agrár Kft csak tavaly 424 millió forintnyi támogatáshoz jutott hazai és uniós forrásokból – írja a Népszava. Horváth István pedig nem...
Firka lenne, no meg karcolat. Együtt a kettő pedig firkarcolat. Új szó, új műfaj. Kísérleti. Szokatlan, még ízlelgetésre szorul. A firkában biztos vagyok. Saját írásaimat ezzel...
Az elmúlt hetek – sőt, évek – legnagyobb botránya, hogy az OLAF olyan súlyos szabálytalanságot talált Tiborcz István egykori cégének LED- es projektjeinél, hogy a teljes 12...
Az Európai Unió is látja, hogy hatékonyabbá kell tenni a közösségből érkező források felhasználásának ellenőrzését – jelentette ki Demeter Márta, az Országgyűlés költségvetési bizottságának LMP-s alelnöke...
Szerda éjfélkor feltöltik a parlament honlapjára a 2017-es évre vonatkozó képviselői vagyonnyilatkozatok. Nyilvánosan olvashatók lesznek a kormánytagok bevallásai a Kormány.hu-n. A „soha nem hazudók” minden bizonnyal...
A korrupció megítélését, és az állami újraelosztás egyes kérdéseit vizsgálta közvélemény-kutatásában a Vasárnapi Hírek megbízásából a Publicus Intézet. Lássuk, mire jutottak az országot átszövő korrupció kérdésében! Korrupt...
A tisztánlátás érdekében, készítettünk egy kritikai feldolgozást az Együtt kampánynyitóján elhangzottak és Juhász Péter, 24.hu-nak adott interjúja alapján. A hiba Juhász szerint nem az ő készülékükben...
A korábbi visszalépések folytatásával az Együtt bízik abban, hogy mások is a tettek mezejére lépnek Orbán Viktor legyőzése érdekében. Teszik a dolgukat Az Együtt elnöksége úgy...