Egy mindenkiért – Tokió 2020 címmel a következő olimpiáig tartó időszak történéseit bemutató televíziós dokumentumfilm készül Szilágyi Áron kardvívóról. „Azért választottam Áront, mert érdekelt a személyisége,...
A hazai erőemelők rendre kiválóan teljesítenek a nagy nemzetközi versenyeken. Most a fekvenyomás lett sikeres. A hazai szövetség 1996-os alapítása óta a válogatott versenyzők idén megszerezték a...
Szájer Józsefnél az igazság. A nemzeti konzultációk bizonyítják: a Fidesz alapvetően fél a demokráciától, és olyan példaképek nyomdokain halad, mint a bolsevik Szovjetunió és a hitleri Németország....
Vásárhelyi Máriáról, a kiváló szociológusról az a hír kapott szárnyra még az az ellenzéki médiában is, hogy kiáll a Jobbikkal való választási szövetség ötlete mellett. A...
Garrinchát úgy is szokták emlegetni Brazíliában, hogy „alegria do povo”, magyarul „a nép öröme”, felszabadult, örömteli játéka miatt, mellyel egy időre elfeledtette a nézőkkel az élet...
Az „Isteni” Falcao, 1953-ban született és Porto Alegreben, Brazília legdélibb tagállamának, Rio Grande do Sulnak a fővárosában nőtt fel. Saját elmondása szerint, „szegény és boldog” gyerekkora...
Az ember általában szubjektív okokból, a család vagy a barátok hatására kezd el fiatalon szurkolni egy csapatnak, esetleg azért, mert lenyűgözte a játéka. Az én választásomban...