Amióta felállt a Jobbik új elnöksége, nagyjából azóta indult el a pártban az a folyamat, amit pestiesen szólva a DK folyamatos „zrikálásának” is nevezhetnénk. Persze Gyurcsányék...
Gyöngyösi Márton Jobbik elnök "felmondott" a DK-nak.
A látszat az volt, hogy az elnökcserével, amikoris Gyöngyösi Márton követte az országgyűlési vállasztást elbukó(?) Jakab Pétert, lassan lenyugszik a magát jobb-középpé maszkírozó párt belső élete....
Ma tartja elnökválasztó kongresszusát a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A tanácskozás összehívására azért volt szükség, mert ugyan a küldöttek több mint 70 százalékos többséggel május 7-én újraválasztották a...
Köztudottan ellenzéki gondolkodó vagyok, most mégis a Jobbik bizonyos politikusainak tűrhetetlen viselkedését fogom kritizálni. Egyrészt azért, mert az egyházban elkövetett visszaélési ügyek szakértőjeként foglalkoztat minden olyan...
Az olimpiai bajnok országgyűlési képviselő Steinmetz Ádám ezt a kérdést annak kapcsán tette fel, hogy év végén a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségében öt olimpiai bajnok fordult...
A Jobbikból komoly belharcok után távozott az elmúlt évben a párt képviselőcsoportjának egyik addigi meghatározó arca Varga Damm Andrea. A politikus azóta saját pártot is alapított,...
Ha a 2022-es választást a baloldal nyeri, a Jobbikkal együttműködve, egy-két mandátumot biztosan áthozunk, ezzel is megakadályozva a baloldal hatalomra jutását – véli Volner János, aki...
Azon nincs mit vitatkozni, hogy az ellenzéki előválasztás legnagyobb vesztese Jakab Péter a Jobbik miniszterelnök-jelöltje. Ugyanakkor, ha létezik Jánusz-arcu győzelem, most beigazolódott, hogy kétarcú vereség is...