A Magyarország minisztériumainak felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról folytatott összevont vitát az Országgyűlés. Elfogadták a kormánypártok javaslatát, tíz minisztériummal alakul meg az új kormány. Gulyás: az...
Tordai Bence mindjárt kihúzta a gyufát, mert tegeződve szólt a fideszes képviselőkhöz. Mint kiderült, az Országgyűlés plenáris ülésén csak magázódni lehet, különben az elnöklő Latorcai János...
Nincs hiány a kormánypárt berkeiben ötletekből, így elképzelhető, hogy a rendőrséget, vagy a katonaságot vetik be az egyszerű kordonelemek helyett május 8-án a Kossuth tér körül....
Bártfai-Mager Andrea azt állítja, hogy nincs információja a lakásán működtetett cégbirodalomról, pedig volt férje és gyerekei is szerepet játszottak benne. 2010 óta hatvan különböző cég volt bejelentve...
Az MSZP és a Párbeszéd külön frakciót alakít, és frakciószövetségként dolgozik az Országgyűlésben – jelentették be a két párt vezetői szombaton Budapesten, a szocialista párt választmányának...
Szerdán megalakult az MSZP–Párbeszéd közös frakciója. Mindezt Karácsony Gergely a Képviselői Irodaházban jelentette be, de Tordai Bence nem lehetett ott. Ugyanis Kövér László még 2017-ben örökre kitiltotta...
Az MSZP-Párbeszéd frakciószövetségben politizál az Országgyűlésben – jelentette be Karácsony Gergely szerdán Budapesten újságíróknak. A Párbeszéd társelnöke közölte azt is: Tóth Bertalant választották a frakciószövetség vezetőjének....
Flaubert szerint szenvedésünket mindenüvé magunkkal visszük. A sebeket nem lehet levetni, mint a ruhánkat, s azok, amelyeket szeretünk, s újra meg újra fölvakarunk, nem gyógyulnak be...
Persze megvan a kétharmad, de végül csak 42 listás mandátumot szerzett a kormánypárt, pedig a hét közepén már 43 mandátumuk is volt, és azóta összeszámoltak még...