A Fidesz-közeli Nézőpont Csoport vezetőjét, Mráz Ágoston Sámuelt hívta be a köztévé Orbán Viktor miniszterelnök luxus repülőgépes útjáról beszélgetni.
Emlékeznek még arra a vetélkedőre, ahol nem az jutott el az elérni kívánt főnyereményhez, akinek mázlija volt, vagy a leggusztustalanabb dolgot is hajlandó volt megtenni, hanem...
Keresem-kutatom a társadalmi célt, de nem találom. Még szerencse: ellenkező esetben azon töprengenék, miféle társadalom az, amelynek ilyen céljai vannak…
Az elmúlt évben negyedmillió magyar gondolta úgy, hogy nem éri meg előfizetnie a tévé csatornáira. Hogy ennyi előfizető elpártolásában mennyi szerepe volt a teljesen ugyan azt...
Lassan eltelt egy nap az EP szerdai voksolása óta. Orbán azóta sem közölt semmit Facebook-oldalán. A fideszesek mind egyenválaszt adnak, ő azonban elnémult.
Bocsánat, ez most iszonyú hosszú lesz, de szeretnék konkrét lenni. Elolvastam t.i. néhány olyan "hazaárulózó" kommentet, amellyel Ujhelyi Istvánt vagy másokat átkoztak a Sargentini jelentés kapcsán....
Orbánnak elege van abból, amikor egyes strómanok és kijelölt tulajdonosok sajátjuknak tekintik, és önkényesen hordják szét a rájuk bízott vagyont.
A magyar királyi híradó úgy gyárt elrettentő riportokat Németországról, hogy azokban egy szélsőjobboldali párt tagjai játsszák el az átlagpolgár szerepét
Azt mondja a Fidesz, hogy ők mekkora f@sz@ csávók, még a csajok is azok náluk, mert ugye a tankönyveket ingyen adják a tanulni vágyóknak. Most akkor...