A tegnapi napon olvashattak egy nyílt levelet, amelyet régi ismerőse írt Fónagy János államtitkárnak. A meglehetősen erős hangú levélre ma válasz érkezett. Alább mind a két...
Egyre jobban leszakadnak a nyugdíjak az átlagbérektől – állapítja meg a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) nyugellátásokról szóló elemzése.
November közepén kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly – közölte az Emmi.
Öreg kisnyugdíjas ül a TV előtt és kapcsolgatja a csatornákat ez napi program hiszen ez van már csak és az internet. Közben figyel és értelmez, tájékozódik...
A teljesség igénye nélkül leírom mit vettek el az elmúlt 8 évben a kisnyugdíjas hazánkfiától, aztán beszélhetünk arról ezt lehet e valamivel is kompenzálni. Elvették a….....
Korózs Lajos, a szocialisták első számú szociálpolitikusa az elmúlt év végén interjút adott a Városi Kurírnak, melynek eddig csak az aktuálpolitikával foglalkozó részét adtuk közre. Alább olvasható...
Karácsony előtt Korózs Lajossal, az MSZP országgyűlési képviselőjével készült interjúban a szoci szakpolitikus elmondta, véleménye szerint a Fidesz nyugdíjasoknak tett választási ígéretei az elmúlt nyolc évben...
Hadházy Ákosnak, az LMP társelnökének a Fidesz-KDNP korrupció gyanús ügyeinek a feltárásában elévülhetetlen érdemei vannak. A volt Fidesz-tag főügyész által vezetett szervezet azonban eddig többnyire sikerrel...
Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő a javaslatot azzal indokolta: több mint egymillióan élnek a nyugdíjas létminimum alatt, az idősek közel fele havi 100 ezer forintnál kevesebb...