A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista, diplomás volt jelen, akik rövidesen megkezdik húsznapos gyakorlati képzésüket. Megpróbáltatások sorozata Benkő...
A pénzügyminiszter a biztonságos növekedés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét, az Állami Számvevőszék szerint a javaslat hozzájárul a fenntartható gazdasági növekedéshez, a Költségvetési Tanács pedig...
Hatástalanították a budapesti Ötvenhatosok terén talált bombát, az útzárakat feloldották, mindenki hazatérhet otthonába – tájékoztatta a honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t. Markovics Zita közölte:...
Aszondja a Sziszi, hogy katonának áll a világ. Meg, hogy legerősebb honvédséget akar a magyaroknak a térségben. Nekem meg az jut az eszembe, hogy a fegyverkezési...
A 2019-es költségvetés 513 milliárd, azaz 513.000 millió forintot szán a honvédelemre, ami hont támadó erők híján költhető lenne az ország polgárai életének könnyítésére is. Mert...
Az alkotmányrevízió elérné a köztársasági elnököt is. A Népszava szerint az Orbán Viktor által egy hete az állami rádióban belengetett „alkotmányrevízió” hátterében egyrészt az áll, hogy a kormány elégedetlen a bíróságok működésével. A...
A bíróságokat az igazságügyminisztérium alá rendelnék, visszaállítva az 1990. előtti helyzetet. A Fidesz szerint az önigazgatás rendszere hibás. A bírói önigazgatás lehet a kormány célkeresztjében a...
Németh Szilárd új minőségében is a régi! Bayer Zsolt magáról elnevezett műsorában vendégeskedett az újdonsült honvédelmi államtitkár és együtt mondták a tutit a vállalkozószellemű hallgatóságnak. Szisziről...
Magyarország légterébe Beregsuránynál lépett be az éjszaka az a kisrepülő, amely nem létesített kapcsolatot a magyar polgári légiforgalmi irányítással, ezért a NATO Integrált Légivezetési Központ riasztotta...