A Demokratikus Koalíció arra kéri a belügyminisztert, hogy vizsgálják felül az összes olyan ukrán állampolgár dokumentumait, akik magyarországi nyugdíjat kapnak. Közokirat-hamisítás gyanúja A párt alelnöke keddi,...
Szombaton tüzet nyitott autójából a járókelőkre a közép-olaszországi Macerata városban egy rasszista férfi, kizárólag afrikai bevándorlókra célozva. Hatan sebesültek meg – közölte a rendőrség. Egy bűnt...
Tüzet nyitott az utcán a járókelőkre egy autóból egy férfi szombaton a közép-olaszországi Macerata városban kizárólag afrikai bevándorlókra célozva, hatan sebesültek meg – közölte a rendőrség....
A becslések szerint az Európába érkező nigériai lányok felét kényszerítik prostitúcióra, de a bűnözők jól keresnek az eltűnt menekültek után felvett támogatásokon is. Munkalehetőség és a...
Jurák Kata anyalapjában csütörtök reggel kollégája a diákmozgolódás résztvevőinek üzente, hogy „Miért is kellene pattannia egy demokratikusan megválasztott kormánynak, ha néhány túlfűtött kamasz füttyent?”. Ez megérintette...
Az utóbbi időben sok krónikus beteg hagyta abba a gyógyszerszedést, miután a pirulák káros hatásairól olvasott. A Magyar Kardiológusok Társasága riasztást adott ki és fokozott óvatosságra...
Minden valaha létezett emberi társadalom létrehozott valamilyen misztikus elképzelést a Világ létrejöttével és működésével kapcsolatban. A különféle vallások lényege azonban nem az, hogy hiteles választ adjanak...
Nincsenek szavak arra, ami a hatalom által fosztogatott Orbániában brüsszelezésben, migráncsozásban és sorosozásban történik, mégpedig évek óta. Az egész hecckampány annyira hazug és primitív, bunkó és...
Ez tényleg mindennek az alja! A magyar egészségügy odáig fajzott, hogy megengedi magának egy közpénzből finanszírozott kórház, hogy a regnáló mindenhatóságát hirdesse olyan helyen, ahol emberek...