Normális demokráciákban az emberek erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy anyagi helyzetüknek megfelelően támogassák azokat a civileket, akik azt tűzték ki céljuknak, hogy segítik a rászorulókat. Nálunk ez...
Hatályát veszti a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017-es törvény - de az Állami Számvevőszék összefoglaló jelentést készít majd a 20 milliós éves mérlegfőösszeget elérő egyesületek,...
Micsoda mázlisták vagyunk! Orbán Viktor miniszterelnök az oltakozása után negyed órával újra a vártán harcolt, mintha mi sem történt volna, éjjelente ellenőrzi a vakcinaelosztást, míg helyettese,...
Ez aztán az annyira vágyott világhír! Digitálisan öregített Orbán Viktorral, az egykor volt „fiatal demokratával” kampányol a Civil Rights Defenders (CRD), a svéd emberi jogi szervezet. ...
„Magyarország Kormányának nem sikerült bizonyítania azt, hogy a Civil-törvényre miért volna szükség” – áll a benyújtott tervezet indoklásában, a kormánypárti képviselők által is támogatva. Jobb belátás?...
Nem lehet a civil szervezeteket aszerint listázni, hogy kapnak-e külföldről támogatást – ez teljesen egyértelműen megfogalmazódott az Európai Unió Bíróságának múlt heti döntésében. A Miniszterelnökség államtitkára...
A főváros teli van pénzzel, és azt csak értelmesen kell felhasználni – nyilatkozta Orbán Viktor a Lánchíd felújítása kapcsán. A CÖF még ennél is továbbment: nem...
A hirtelen lecsapó „minden gyerek tanuljon otthon, mert járvány van” helyzetben, a magára kicsit is adó pedagógus elkezdett azon gondolkodni, miként tehetné érdekessé a srácoknak a...
Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője közösségi oldalán írt nyílt levelében kérte számon a regnáló kedvenc civiljeit, hogy ha Niedermüller ellen pápai védelmet kérnek a magyaroknak,...