Az európai uniós állam- és kormányfők szerint „nagyon valószínű”, hogy Oroszország a felelős Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezéséért – írták az...
Karácsony Gergelynek ki kell vonnia a politikai erővonalból Bárándy Péter volt szocialista igazságügyi minisztert – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára újságíróknak szerdán Budapesten....
A francia elnök Emmanuele Macron a napokban a magyar kormányon gúnyolódott, mondván az általa kezdeményezett európai polgári konzultációról egyedül a magyar kormány nem hajlandó tárgyalni. Három...
A balatoni szakembereknek is fel kell készülniük a közösségi médiában terjedő álhírek kezelésére. Egy-egy jól irányzott álhír tönkre is tehet olyan kisvállalkozókat, akik a két-három hónapos nyári...
A többi között sávos hatósági földgázárat kell bevezetni, amely a két ellenzéki párt javaslata szerint elsősorban a kisfogyasztókat segítené. Jelképes áron Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje,...
Az MSZP-Párbeszéd kormányzati szintre emelné a külföldre kényszerült magyarok ügyét. A két ellenzéki párt hazaváró programot indítana, amelyért egy önálló államtitkárság felelne; a program egyik legfontosabb...
Ha a roma felzárkóztatás eredményeiről van szó, nincsen ember a hazában, akinek Farkas Flórián jutna eszébe. Ha a roma felzárkóztatás során eltűnt pénzekről beszélünk, akkor viszont...
A Fidesz-kommunikáció alapján kiszámolható – ha hinni lehetne a mondottaknak – hogy Soros György minden magyar család számlájára cirka 300.000 forintot utalt annak reményében, hogy nem...
Sajtókamaráról szőnek terveket Felcsúton. Ha megvalósul, teljesen átalakítaná a sajtóviszonyokat ez a kezdeményezés. Szöllősi György szerint érdemes lenne jobban megválogatni, hogy ki és milyen körülmények között írjon...