Sebastian Vettel: „Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz.”
A miniszterelnök Tusványoson, a “fajok keveredéséről” elhangzott beszéde miatt benyújtotta lemondását kedden Hegedüs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott – értesült a hvg.hu.
Öt nappal a népszavazás után a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) "hirtelen rájött", hogy a hónapok óta tartó kampány "áttöri a hatalomgyakorlás alkotmányos célját".
A televíziós ezúttal sem áll ellen annak, hogy hangot adjon felháborodásának, amit -ki hinné- ismét egy kormányzati gonoszság váltott ki. Juszt, ahogy azt tőle megszokhattuk, most...
A luxemburgi bíróság döntést hozott végre, s ezzel alapos megfontolás után orrba verte a magyar és a lengyel kormányt. Önmagához, megszokott eljárási rendjéhez képest az Európai...
Kedden nem csak a választás napját tűzte ki április 3-ra a köztársasági elnök, hanem a népszavazást is. No nem a kínai egyetemről, a Fudanról, vagy az...
Arra lettem figyelmes a minap, hogy három, a nyilván nem ok nélkül kimúlt SZDSZ egykori holdudvarába tartozó veterán személyiség amolyan orákulumként arról ordítozott az atv-ben, hogy...
Két francia EP képviselő érkezett Magyarországra, hogy tanulmányozza az Orbán-rendszert. Érkezésüknek komoly súlyt ad, hogy a francia politika mindent elkövet, hogy tőlük kerüljön ki Merkel távozása...
Emlékeznek még Varga igazságügyminiszter kicsit sem igaz állítására a magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott kedden az Eb-ezüstérmes angol csapat vendégeként? Azt tudatta a közszolga, hogy: “Az...