A keresztény szabadság megélésének szép példáival találkozhattunk a héten. A minielnök illiberalizmusának mélységeivel ismerkedhetett a sajtótlanított lakosság, hála érte a lólengés egykori olimpiai bajnokának, akit most...
Holnap önkormányzati választás lesz Magyarországon öt évre megválasztjuk a települési önkormányzatok vezetőit, nagy tét. A közgazdász még tavasszal nyilatkozott Az olvasóink tisztánlátása érdekében szemlézzük, Róna Péternek...
Budapest „NER-telenítését” ígéri Karácsony Gergely az önkormányzati választás után. A főpolgármester-jelölt öt pontban foglalta össze az erről szóló elképzeléseit. Nagy vagyonok adóztatása A politikus egy csütörtöki,...
Őszinte beszédre, reális programra, felelős tettekre és emberséges politikára van szüksége Nyíregyházának – hangoztatta az ellenzéki pártok és civil szervezetek alkotta Szövetségben Nyíregyházért elnevezésű tömörülés polgármesterjelöltje...
Szabadai Viktor a Magyar Liberális Párt nevében hűtlen kezelés miatt feljelentést tesz a vizes vb-t szervező cég ellen. Sokmilliós titok A 2017-es budapesti vizes vb-t rendező...
Hetek óta pörög a hálón Teleki Zoltán rendőr alezredes karcagi rendőrkapitány ügye, aki arra kérte kollégáit, ne büntessenek bizonyos fontos elvtársakat. Itt a végjáték. A kapitányt...
Microsoft-gate: nem marad következmény nélkül Orbánék korrupciója! Több tucat olyan korrupciós ügyet, visszaélést és nyílt törvénytelenséget fel lehet sorolni az elmúlt időszakból, amelynek következményeként egy demokratikus...
Magyarország végrehajtotta az Európa Tanács korrupcióellenes szakértői csoportja (GRECO) jelentéseinek több ajánlását is, egyebek mellett történt előrelépés az ügyészek fegyelmi eljárásának lefolytatását illetően, valamint a pártok...
Ha valakinek fájt, akkor vigasztalja, hogy az Európai Parlament új Költségvetési ellenőrző bizottságának vezetésében nem csak Deutsch Tamás képviseli alelnökként a páneurópai korrupciós szövetséget. Deutschot azért...