Fakivágások kezdődtek a Margitszigeten annak ellenére, hogy a teniszközpont építését könnyítő törvényt az államfő tavasszal megfontolásra visszaküldte a Háznak – mutatott rá szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi...
Áder János államfő nyitotta meg az új Országgyűlés alakuló ülését. Bejelentette a megbízólevelek átvételét, majd felkérte Turi-Kovács Béla fideszes képviselőt, hogy korelnökként vegye át az ülés...
Elment egy kolléganőnk, Koblencz Zsuzsa, aki az igazán jó tollú újságírók közé tartozott. A sors furcsa fintora, hogy napjaink Magyarországán éppen csütörtökön, a nemzetközi sajtószabadság napján...
Az országgyűlési választásokon Budapesten a VIII. és a XV. kerületben nyert regnáló polgármester, így az összeférhetetlenség miatt mindkét városrészben előrehozott polgármester-választást kell tartani. Márki-Zay Péter februári...
A tárgyalások központi kérdése az előrehozott polgármester-választások, illetve az, hogy ezeken a választásokon hogyan, miként induljon az ellenzék. A Jobbik nem volt ott tárgyaláson. Az MSZP...
Hajdú László, a XV. kerület polgármestere, akit pártja, a Demokratikus Koalíció színeiben beválasztottak az új parlamentbe, összeférhetetlenség miatt lemondott polgármesteri tisztéről. Majd egy péntek reggeli televízióműsorban...
Köszönet illeti azokat, a többségükben budapesti polgárokat, akik a szombati hatalmas és békés tüntetésen megmutatták, van remény a NER leváltására – írja közleményében Horváth Csaba, az...
Persze megvan a kétharmad, de végül csak 42 listás mandátumot szerzett a kormánypárt, pedig a hét közepén már 43 mandátumuk is volt, és azóta összeszámoltak még...
Az alábbiakban választókörzeteként közöljük a képviselőválasztás még nem jogerős végeredményét, hogy melyik képviselőjelölt hányadik helyen végzett, milyen százalékos aránnyal és ki nyert mandátumot. OEVK – Budapest...