Salvini, Orbán és szélsőjobboldali barátaik megállítását nevezte az európai parlamenti választás tétjének a szocialisták, demokraták számára Tóth Bertalan MSZP-elnök pártja és a Párbeszéd szombati Szövetségben Európával...
Igazán különös – egy biológia tanári végzettségű ember számára – mint jómagam – az újdonság varázsát nyújtó, biokémiai és genetikai felfedezéseket tár mostanában ország-világ elé Orbanisztán...
Földhözragadt materiális létem eleddig nem kényszerített rá, hogy a spirituális kapcsolatok világában próbáljak eligazodni. Ám miután Orbán Viktor coming outolt, és közölte , hogy „Trump elnökkel...
Mindenhová delegált álhírszerzőink jelentése szerint Orbanisztán fejedelme két legyet akart ütni egy csapásra. Titokban még jobban eltávolodni az Európai Néppárttól és még nagyobb titokban előkészíteni –...
Hiába verdesik a mellüket Orbanisztán pártállami propagandistái, azt hazudván, hogy Magyarországon nincs cenzúra. Nyilvánvalóan van. És nem csak a kézi vezérelt, „közmédiának” titulált lakájmédiában, ahonnan az...
A magyar egészségügy a Fidesz immár közel kilenc éves uralkodásának az állatorvosi lova. A kórházak, intézmények többsége szinte lehetetlen körülmények között „működik”. Néhány kiemelt kórház kivételével,...
Az MSZP-PM aktivistái hétfőtől gyűjtik az ajánlásokat az Európa Parlamenti választásokra. AZ MSZP Hajdú-Bihar megyei 3.sz. választókerületi szervezete aktivistái szerdán Nyíradonyban, Nyíracsádon, és Debrecenben gyűjtötték a...
Orbanisztán urának mostanában a saját pártját-táborát, a Brüsszelben néha szórakoztató látványosságot nyújtó, álcivil CÖF-jét, s a mindinkább Fidesz-közelbe húzódó szélsőjobbos nacionalista álkeresztény „morzsalékot” lenne ildomos ama...
Magyarország családi klánok kezébe került, egy szűk kör tart a markában minden politikai és gazdasági hatalmat. Ha megnézi valaki, melyik pártban ül a legtöbb olyan országgyűlési...