Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság ülését megtorpedózva bejelentette, hogy ha Szél Bernadett, mint „nemzetbiztonsági probléma” ott rontja a levegőt, a Fidesz-frakció képviselői inkább olajra lépnek. Ám...
Az LMP országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi a korkedvezményes szolgálati nyugdíjak adómentessé tételét. Érdemi modernizációra van szükség Demeter Márta, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott...
Azért van mivel szembesülni most a politikában, és persze, eddig is tudtam, hogy a Fidesz nem szeret félmunkát végezni, de amikor már ennyire arcunkba jön a...
"Nincs most pénz a szánalmasan alacsony, 684 forintos étkezési normatíva megemelésére a gyermekotthonokban - ezt írja a kormány, aki amúgy épp egy gyermekvédelmi népszavazást akar az...
Ángyán József a Fudan-botrány miatt törte meg önként vállalt hallgatását, ami önmagában jelzésértékű, azt mutatja, milyen iszonyatos, megalázó ütés készülődik hazánk ellen. A balliberális “elhajlással” nehezen...
Azt álmodtam az éjjel, hogy Szél Bernadett után én is följelentettem az „ismeretlen tettest”. Persze, csak álom az egész: demokráciában nem volna szükség rá, demokrácia híján...
A német multit az MSZP, a DK, a Jobbik és a Párbeszéd vezetői, és Szél Bernadett, illetve Bősz Anett – Független képviselő szólították fel, ne alkalmazza...
Az MTVA ismét kitett magáért! Kedden este a híradóban részletesen beszámoltak a skandalumról, hogy Szél Bernadett és Hadházy Ákos parlamenti képviselők az épületben szándékoznak tölteni az...
Ma reggel Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselőt biztonsági őrök fizikai erőszak alkalmazásával kidobták az MTV épületéből. Az egész eseményt videóra rögzítették többen, így Szél Bernadett is.