Megújult a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, 300 milliárd forintos keretösszegű Kisfaludy turisztikai program honlapja, amelyen így az eddiginél is nehezebben követhető a kiosztott állami...
Lassan megszokjuk, hogy az olyan szókapcsolatok, mint az Orbán-közeli, nem csak a miniszterelnököt és kapcsolt részeit jelenthetik, hanem egyre többször a lánya, Orbán Ráhel körét is. ...
Születni tudni kell! – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatójának bejelentéséből, ami azután látott napvilágot, hogy a mindenkire odafigyelő miniszterelnök szerint is Budapesten „szakadt...
Nem nézték jó szemmel, hogy a magyar kormány pénteken bejelentette: szeptember 1-től lezárja határait a külföldi állampolgárok előtt a járvány második hulláma miatt. Tették mindezt úgy,...
Rekordot jelentő, több mint 2000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő vasárnapi Hervis Balaton-átevezésre. Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ)...
Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Facebook-oldalán ismertette, kik és hogyan juthatnak pénzbeli támogatáshoz abból az 5,3 milliárd forintból, amit a kormány a zeneipar megsegítésére különített el. Lőttek a...
A koronavírussal fertőzöttek száma 500-600 fő körül stagnál Magyarországon – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Heti döntések a...
Orbán Viktor szokásos péntek reggeli monológjából ezen a héten is muníciót kaphat az, aki ettől várja a megvilágosodást és a „mi vagyunk a világ leg-leg-leg-jei” érzésmegerősítését....
Csütörtökön kiderült végérvényesen, hogy nagyrendezvények ezután sem tarthatók, szertefoszlottak a zenész-remények. Gulyás Gergely ugyan belengetett egy mézesmadzagot, de mint az ilyenek általában, nem jelentenek megoldást. Herczeg...