Ha az emberek fejében lévő képzetek vagy tévhitek alapján akarnánk végezni a munkánkat, akkor aligha tudnánk jól dolgozni, mondta volt egy hazai közismert politikus. Ezért hát...
Évről, évre visszatérő kérdés, vajon mit tudunk megőrizni az ünnep hangulatából, meddig tölti be szívünket a szeretet, embertársaink elfogadása olyannak, amilyenek. Meddig tart a családi béke,...
A párt társelnöke szerint a terepmunkára és a közösségi médiára épít majd az LMP. A Magyar Nemzetnek adott interjúban Szél Bernadett azt is kifejtette, hogy ősszel...
Komolyan aggódom, nehogy idén karácsonykor a Jézuska helyett az ufók jöjjenek. Mert valakiknek jönniük kell, az biztos. Kitől védené meg a hazát különben a kormány? Úgy...
Orbán Viktor most talán szokásosnál is nagyobb marhaságot mondott pénteki rádiós locsogásában. Szerinte megvagyunk uniós támogatás nélkül, és újabb támadásra kell felkészülni. A miniszterelnök szerint az...
Szeged fideszesei azt az ukázt kaphatták, hogy ne adják fel a Botka László ellen indított lejáratókampányt. Ennek minden erejükkel eleget tesznek, nem figyelve annak improduktív mivoltára....
Az Európai Bizottság a 7. cikkely lengyelekkel szembeni beélesítése mellett döntött. Az úgynevezett atomfegyvert legközelebb akár Magyarország kormánya ellen is bevethetik. A 7. cikkely lényege Talán senki...
E hónap elején már be is csomagolta a miniszterelnök kommunikációs blöffjeit gajdicsolva nekünk. Vegyünk szemügyre hármat. A demokrácia felfogásról „Magyarország az összes, demokráciával kapcsolatos vitakérdését rendezte...
A magyar kormány és az Európai Unió kapcsolata nem baráti. Az EP-képviselők szerint azonban a magyaroknak kell leváltani Orbánt. Orbán Viktor úgy „szabadságharcol” Brüsszel ellen, hogy közben...