Connect with us

Kiemelt hírek

Új fiú a grundon: Pálinkás József is beszállt az előválasztásba

Megosztás

Pálinkás József  2020 őszén létrejött Új világ Néppárt nevű formációja, magát a jobbközéptől balközépig nyitott, pragmatikus polgári pártként határozza meg. Egy felmérés szerint a párt tagságának java vagy a Jobbikhoz, vagy a Momentumhoz húz.

Pálinkás
Megosztás

Pálinkás József 2020 őszén létrejött Új Világ Néppárt nevű formációja magát a jobbközéptől balközépig nyitott, pragmatikus polgári pártként határozza meg. Egy felmérés szerint a párt tagságának java, vagy a Jobbikhoz, vagy a Momentumhoz húz. A Pártelnök pályáját az MDF-ben kezdte, majd a pártszakadáskor a Magyar Demokrata Néppárt, később a Fidesz tagja lett. Ezt követte az MTA elnöki széke, ekkor kilépett a Fideszből. Ellenzéki arcéle 2018 óta folyamatosan acélosodik.

Nagy lépés

Ellenszavazat nélkül támogatta az Új Világ Néppárt (ÚVNP) kedden megtartott közgyűlése, hogy a párt elnöke, Pálinkás József legyen a párt miniszterelnök-jelöltje a 2021 őszén megtartandó előválasztáson írta meg a Magyar Hang is. Mint írják, ezzel véglegessé vált, hogy az ÚVNP önálló jelölő szervezetként saját jelöltjeivel és önálló miniszterelnök-jelölttel vesz részt az ellenzéki előválasztásokon.

Több hetes tárgyalás után a múlt héten eldőlt: a hatpárti összefogás jelöltjei mellett az Új Világ Néppárt jelöltjei önállóan, pártjuk képviseletében vehetnek részt a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző ellenzéki előválasztásokon

– írták.

Rövidtávú tervek

A 68 éves Pálinkás József atomfizikus, egyetemi tanár, az atomi ütközések fizikájának neves kutatója. Hét éve, 2014. június 12-től 2014. december 31-ig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos, 2015. január 1-től 2018. június 30-ig annak elnöke.

Az általa alapított Új Világ Néppárt rövidtávú célja, hogy 2022-ben kormányváltás és politikai irányváltás legyen Magyarországon, az ellenzéki előválasztáson a polgári oldalt, a kiábrándult Fidesz-szavazókat és a bizonytalan választókat szeretné elsősorban megszólítani. A párt 25-30 jelöltet tervez indítani az előválasztásokon, Budapesten és a vidéki nagyobb városokban

– közölte az ÚVNP közleményében.

Tavasszal így írt Pálinkás József arról, hogy mi lesz a legfontosabb teendő az esetleges  kormányváltás után

A jogállami működés helyreállítása egy hatalmas újjáépítési folyamat lesz, mert a jelenlegi rezsim tizenkét éves működése alatt nem csupán a kormányzást, az állam- és a közigazgatást formálta át pusztán a hatalom megtartásának, és saját meggazdagodásának céljai szerint, hanem az egész politikai berendezkedést. Sőt a gazdaság, az oktatás, a kultúra intézményeinek működési kereteit is, és ezáltal a közgondolkodásra is nagy hatást gyakorolt. A társadalmat az 1990 előtti politikai fogság helyett jogi és gazdasági fogságba ejtette.

(Olvassa el a teljes cikket a Magyar Hang portálon!)

Városi Kurír Pálinkás archív

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Ludvig Jenő

    2021.05.27 08:39 at 08:39

    Ember, aki Orbánnak játszik…..

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük