Connect with us

Kerítésen innen

Palkovics azt javasolja, hogy jöjjön létre egy országos meteorológiai és klímakutató intézet

Megosztás

A Technológiai és Ipari Minisztériumot vezető Palkovics László szerdán a Mandiner.hu-nak adott rendkívüli interjút. Azt elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a kormánypárti sajtó volt az első, amelyik hibás előrejelzés készítésével vádolta meg az Országos Meteorológiavi Szolgálatot.

Palkovics
Megosztás

A Technológiai és Ipari Minisztériumot vezető Palkovics László szerdán a Mandiner.hu-nak adott rendkívüli interjút. Azt elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a kormánypárti sajtó volt az első, amelyik hibás előrejelzés készítésével vádolta meg az Országos Meteorológiavi Szolgálatot.

„Tudós ember nem ítéli meg a kollégái tevékenységét, miniszterként azonban feladatom, hogy egy intézmény megfelelő működéséhez biztosítsam a feltételeket”

Többek között így mossa kezeit a miniszter, akiről azt is tudjuk, hogy az írásban meghozott döntését nem indokolta, majd az OMSZ két vezetőjének „személyes” kirúgását rátestálta a minisztérium egyik államtitkárára.

„Azt már az új minisztériumi struktúrát bemutatva is elmondtam, a kormány számára az elkövetkező időszak legnagyobb kihívása az ország energetikai rendszerének átalakítása, ezzel összefüggésben pedig a klímaváltozással kapcsolatos jelenségek kezelése. Nem véletlen, hogy a tárcánál két államtitkárság is felel ezekért a területekért, azonban Magyarországon egyelőre nincs olyan kormányzati háttérintézmény, amely e két területtel együttesen foglalkozna. Azt gondolom, hogy ezt a szerepet a jövőben az Országos Meteorológiai Szolgálat tölthetné be.”

Mandiner.hu: Visszatérve a menesztésre, pontosan mi volt a baj Radics Kornélia és Horváth Gyula munkájával?

Ám válasz ezúttal sem érkezik, a miniszter össze-vissza beszél mindenről (is).

„…a napelem akkor működik, amikor éppen süt a nap, a napsütés nélküli időszakokban pedig valamilyen energiaforrást be kell kapcsolnunk a folyamatba. A kiegyenlítő energiaforrások használata viszont nagyon drága, különösen, ha nem itthonról szerezzük be. Csak egy példa: a naperőmű-kapacitások kompenzálására fordított villamosenergiát külföldről vesszük, ezért  fizetünk évente 350 millió eurót.”

Palkovics itt arra utal, hogy a naperőművel tulajdonosai az OMSZ-től kapott információk alapján hoznak döntéseket és ők sem kaptak mindig megbízható előrejelzéseket.

Mandiner.hu: A szervezet állásfoglalásában sürgette az operatív törzs augusztus 20-hoz köthető tevékenységének, döntéshozatalainak, átvilágítását, valamint a meteorológiai prognózisok szakmai kiértékelését független vizsgálóbizottság által. Kérik továbbá, hogy a vizsgálat idejére Radics Kornélia és Horváth Gyula felmentésének visszavonását. Ezt megteszik?

„Az operatív törzs tevékenységén nincs mit kivizsgálni: úgy tudták, hogy esni fog és van esély a viharra, így le is mondták a rendezvényt. Azt azonban tényleg meg kell vizsgálni, hogy miért nem sikerült pontosabb előrejelzést adni. Ezt az OMSZ bevonásával meg fogjuk tenni, azt gondolom, náluk elegendő független szakértő van ehhez. Ezen kívül a közeljövőben személyesen tervezem ismertetni a minisztérium szándékait a szolgálat fejlesztésével kapcsolatban. A vezetők menesztésével kapcsolatos döntésen azonban nem kívánok változtatni, hiszen ahogy mondtam, nem azért váltunk meg tőlük, mert a 20-i előrejelzésük téves volt.”

Mindenkit, így az OMSZ munkatársait is szeretném megnyugtatni, hogy nem akarunk beleszólni a tevékenységükbe – zárta az interjút Palkovics László

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük