Budapesti hétköznapok
A mélység visszanéz Orbánra? – Pénteken nem akármekkora tüntetés lehet
Most nem olyan “kétfarkú”-féle, piknikezős, sörikézős, pár száz fős tüntikézés készül a jelek szerint – írja a balramagyar.hu, ez tüntetés lesz a javából.
„Apa, kezdődik!”
Eddig csaknem 46 ezer ember jelezte, hogy részt vesz azon a tüntetésen a Parlament előtt, amit az LMP jelentett be. A párt ugyanis Orbánék elmebeteg erdőírtási terve ellen kíván tiltakozni, mint ahogy arról Ungár Péter az LMP politikusa beszélt az Agrárminisztérium előtt egy tuskóba állított narancssárga színű fejsze kíséretében.
Ungár Péter bejelentette
Felkészültek arra, hogy minden jogi és egyéb úton megakadályozzák Magyarország erdővagyonának ellopását. Ezért:
Pénteken 17:30-ra tüntetést jelentett be a Kossuth térre
A facebookon is meghírdetett eseményre eddig elképesztő, több, mint 46 ezer ember válaszolt úgy, hogy részt vesz a rendezvényen.
Szakad a cérna
A kormány úgy döntött, hogy felülírva az erdő- és természetvédelmi törvényt, a jövőben könnyebben lehet természetvédelmi területen tarvágást végezni, de általánosságban is felpuhította a fakitermelésre vonatkozó szabályokat. Ezenkívül felmerült, hogy a nemzeti parkok területének egy részét is értékesíteni kívánja a kormány. Ez ellen minden eszközzel tiltakoznunk kell, mert épp most tervezik tönkretenni a gyermekeink jövőjét!! Az esemény az LMP-Magyarország Zöld Pártja szervezésében valósul meg. Ide kattintva Ön is csatlakozhat a tüntetéshez és megtekinthet minden részletet.
Friss!
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
Friss
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!