Kerítésen innen
Pintér lesz az új Kásler? Cseberből…..

Először csak katona-parancsnokokat rendeltek ki a kórházak „irányításának megkönnyítésére”, de újabban egyre többen keresik fel Pintér Sándor belügyért irodájában az orvoslás szaktekintélyei.

Tények és feltehető miértjeik…..
Megszaporodott az egészségügyi szakemberek látogatása a belügyminiszternél az elmúlt hetekben – irta a Népszava. Pintér Sándor a közelmúltban fogadta
- a Magyar Kórházszövetség, valamint
- a Magyar Orvosi Kamara elnökét és több egészség-gazdaságtanban jártas ágazati szaktekintélyt is.
A portál Információi szerint a belügyi tárca vezetőjének
fokozott érdeklődését az magyarázhatja, hogy felhatalmazást kapott a miniszterelnöktől az ágazat átvilágítására, az állapotok felmérésére.
Az a bizonyos „eltérő gyakorlat”
Arról már korábban is szó volt, hogy az egészségügy járvány utáni újraindítása a korábbiaktól eltérő gyakorlatot, működtetést hozhat a betegellátásban.
Forrásaik emlékeztettek:
a kórházparancsnokok kinevezésével már március végén Pintér Sándor belügyminiszter, az Operatív Törzs vezetőjének közvetlen irányítása alá került az intézmények készlet-, erőforrás- és információgazdálkodása.
A portál úgy tudja,
a kórházparancsnoki rendszer bevezetését is maga Pintér Sándor belügyminiszter javasolta a kormányfőnek.
Bár a koronavírus járvány miatt megakadt az egészségügy átalakítása,
április végén a Magyar Közlönyben megjelent egy rendelet a kórházak központi gazdálkodási rendszerének kialakításáról.
Erre a kormányzat nyolcmilliárd forintot rendelt és megvalósítását a belügyi tárcához tartozó kormányzati adatközponthoz utalta.
A belügyi tárcánál tapasztalható aktivitás az Emberi Erőforrások Minisztériumát is mozgásba hozta, a múlt kedden ott is megalakítottak öt reformmunkacsoportot. Ezek a gazdálkodás, a finanszírozás, a humánerőforrás, a struktúraátalakítás és az orvosszakma kérdéseivel foglalkoznak.
Emmi-reformmunkacsoport
Az egészségügy átalakítása az elmúlt hónapokban került napirendre, a kormány több tagja – köztük maga a miniszterelnök – is jelezte, hogy nekilátnak a rendszer megújításának. Április közepén a Népszava kérdésére, hogy a veszélyhelyzetben megtörténhetnek-e azok az átalakítások, reformok, amelyeket eddig nem mert meglépni a kormány, Gulyás Gergely kancellária miniszter ezt nem zárta ki.
„Minden olyan válság, ami egy rendszer próbáját jelenti, és egy járványügyi helyzet egy ilyen próbát jelent, indokolttá teszi, hogy vonjuk le a működésből adódó tanulságokat, és ha ezeket a jövőre vonatkozóan lehet hasznosítani, akkor azt hasznosítsuk. Ezt a kormány meg fogja tenni.”
Szerző
Friss
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról