Connect with us

Kerítésen innen

Porhintés, vagy valami más? Orbán főtanácsadója kiállt az SZFE hallgatói mellett!

Megosztás

Hegedüs Zsuzsa, Orbán Viktorminiszterelnök főtanácsaadója az SZFE egyik oktatóján keresztül üzente meg a hallgatóknak, hogy a diákokkal van az egyetem autonómiájáért folytatott küzdelemben – írja a 444.

Zsuzsa asszony a jó rendőr és Szarka a rossz?

Hegedüs a portálnak nyilatkozott is, azt mondta, hogy szerinte a patthelyzet megoldása érdekében a kormánynak le kellene ülnie tárgyalni az egyetem oktatóival és hallgatóival.

Ahogy minden tudománnyal foglalkozó ember számára a SZFE hallgatóinak és tanárainak követelése, az akadémiai intézetek autonómiájához hasonlóan nem egyszerűen létkérdés, hanem a legfontosabb feltétele annak, hogy az adott ország ne szoruljon a tudás alapú globális világrendszer perifériájára.

Más szóval, mint minden e téren dolgozó kutató, és felsőoktatási aktor számára az autonómia nemcsak abszolút prioritás, hanem az ország legalapvetőbb érdeke.

– nyilatkozta Hegedüs.

A szociológus szerint a megoldási folyamat első lépése mindig a dialógus kiprovokálása,

„aminek feltételeit az SZFE hallgatói és oktatói által indított akció példaértékűen a maga részéről meg is tett”.

Hegedüs úgy látja, hogy jelen pillanatban a probléma abból adódik, hogy a kormány képviseletében még senki nem vállalta, hogy leül velük tárgyalni.

Azért tüntetni nem megy….

Hegedüs Zsuzsa az SZFE október 23-i tüntetéséről azt mondta, őszintén reméli, hogy ezzel el tudják érni, hogy a kormány tárgyaljon velük. A miniszterelnök főtanácsadója a tüntetésre viszont nem megy el:

eszembe se jutott, hogy akár a jelenlétemmel, egy kicsit is elvegyek a SZFE hallgatói és oktatási közössége által indított akció érdemeiből.

Mit szól ehhez a főnöke?

Arra a kérdésre, hogy véleményét megosztotta-e Orbán Viktorral is, Hegedüs azt válaszolta, hogy:

a Miniszterelnököt kell megkérdezni, de a 2004 óta tartó aktív együttműködésünk és barátságunk eredményeként kevés olyan téma van, amiről a Miniszterelnök nem ismeri a hozzáállásomat.

Sok mindent láttunk már az elmúlt több, mint tíz év alatt, ez is egy ilyen „valami”. Még nem tudni, hogy mi, de, mint a többi, ez is értelmet nyer a jövőben. Előre elalélni felesleges, türelem….

„Minden gyerek lakjon jól”

Hegedűs szociológusként és a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány (MGYLJ) vezetőjeként jó fejnek tűnt, amikor rászoruló családok között osztott ki csibét, kacsát, malacot, nyulat és vetőmagot. Nem sokkal ezután azt nyilatkozta, hogy

az Orbán-kormány felszámolta a rendszerszintű gyermekéhezést és nyomort”

Hegedűs szerint az éhező gyermekek

“sokkal inkább emberi mulasztásból, szülői felelőtlenségből”

kerülnek ilyen élethelyzetbe,

a kormány amit lehetett megtett.

Hát így…..

óraátállítás

 

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Kovács+Béla

    2020.10.23 09:12 at 09:12

    Kell a színművészetiseknek egy múmia ? Inkább a gyermekekkel törődne a wc papír pótlás helyett !

  2. Marta+Brash

    2020.10.23 11:22 at 11:22

    pedig egyszeru a keplet: ma 23-a van, akarmilyen balhe is lehet, viszont mar nagyon regota huzodik az SZFE ugye. Akiknek meg kellett volna oldani hipp-hoppra, azok mind kudarcot vallottak, lasd vidnyanszky meg a tuzerhuszar. Mivel kezd raegni orbanra ez az egesz (hiszen mar kulfoldrol is boven lett tamogatoja, szolidaritast mutato intezmenye) most mar nagyon ciki ez az egesz, de orban most megsem mehet oda az SZFE-re, es nem mondhatja, hogy targyaljunk – ezt o nem teheti meg arcvesztes nelkul! Igy viszont most eloretolta ezt a szepasszonyt (brrrrr), aki majd csinal valamit, atkarolja nehany diak vallat (akiknek ettol ejszaka sikitofraszos alma lesz) es odavezeti oket egy targyaloasztalhoz, ahol nem orban lesz, persze, de valaki majd megprobal egyezkedni, es ad valamilyen engedmenyt – mar ha ezt a diakok beszopjak! A legelso tanacsom a fiataloknak: orbannal vagy a kepviselojevel SOHA NEM SZABAD LEULNI EGY ASZTALHOZ, mert az asztalnal mindent megiger, es masfel ora mulva kiadja a total ellenkezo parancsot a csicskainak – es most mar durva lesz az egyetemistakkal, es hivatkozni fog arra, hogy „hat megegyeztunk?”, csak elfelejti hozzatenni, „amit en azonnal fel is rugtam es semmisnek tekintettem”. orbannal NINCS EGYEZKEDES, mert olyan csoro meg sosem volt ez a gazficko, hogy igerni ne tudjon.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük