Connect with us

Kerítésen innen

Puskaropogás az Országgyűlésben

Megosztás

Csárdi Antal (LMP) azt kérdezte, mikor záratja be végre a kormány a IX. kerületi, Péceli úti lőteret, amely nagy mértékben zavarja a környéken élők nyugalmát.

Megosztás

Egy fővárosi lőtérről, a veszprémi vasútállomás felújításáról, a családi pótlékról, az egészségügyről és a mezőgazdaságról is kérdezték a képviselők a kormány tagjait kedden az Országgyűlés ülésén. 

LMP: mikor záratják be a Péceli úti lőteret? 

Csárdi Antal (LMP) azt kérdezte, mikor záratja be végre a kormány a IX. kerületi, Péceli úti lőteret, amely nagy mértékben zavarja a környéken élők nyugalmát.

A képviselő telefonja felszólalása közben puskaropogás-szerűen megszólalt. Csárdi Antal emiatt elnézést kért, mondván, nem volt szándékos, de ez szerinte mégis jól prezentálta, hogy élnek a Péceli út környékén élők.

Rétvári Bence, a belügyi tárca államtitkára megjegyezte: nem volt ízléses ilyen hanghatásokat kelteni felszólalás közben. Közölte: az említett helyszínen sportlőtér működik, amellyel kapcsolatban már voltak panaszok, így a működési engedélyt bizonyos korlátozásokkal adták ki. Hozzátette: akusztikai szakértői vélemény is készült, korlátozták a lövésszámokat, és a jövőben is folytatják az ellenőrzést.

VK-kommentár: gerinctelenségből jeles

Csárdi Antal a telefonja csengőhangjának állította be a puskaropogást és felszólalása elején felhívatta saját magát. Az elnöklő Latorcai János kérdésére azt válaszolta ez csupán véletlen volt, majd két mondattal később az mondta ez mégis jól illusztrálta mi folyik a Péceli lőtéren. Magyarul elsőre az ülést vezető elnöknek hazudott az LMP-s képviselő. Csárdi Antal nagy mókamester, arra volt esze, hogy nem megengedett demonstrációs eszköszhöz nyúljon, arra már nem, hogy mindezt nyíltan be is vállalja. Leülhet, egyes!

Jobbik: miért nem emelik a családi pótlékot? 

Balassa Péter (Jobbik) a kormány családtámogatási politikáját bírálva azt kérdezte: miért nem emelik a családi pótlék összegét, amely 2008 óta változatlanul 12 200 forint.

Vitályos Eszter államtitkár azt válaszolta: a kormány 2010-ben szakított a balliberális segélyezési rendszerrel és többek között adókedvezményeken keresztül sokkal nagyobb összeggel támogatja a családokat.

DK: miért nem a független színházakat támogatják a Corvin-lánc palotája helyett?

Gréczy Zsolt (DK) azt kérdezte, miért nem a független színházakat támogatja a kormány ahelyett, hogy 6 milliárd forintból a Corvin-lánc testületnek ad palotát.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára úgy reagált: a képviselő a Corvin-lánc testület megbecsült tagjait támadta méltatlanul. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a vidéki és a fővárosi színházakat is támogatja. 

LMP: mi lesz a Közlekedési Múzeummal?

Bakos Bernadett (LMP) a 2015 óta zárva tartó Közlekedési Múzeum sorsáról érdeklődött, mivel szerinte számos hír volt arról, hogy az intézményt Kőbányáról Debrecenbe költöztetik. Felhívta a figyelmet arra, hogy a múzeum tervei előrehaladott állapotban vannak, a vidéki helyszínválasztással az új múzeum létesítésének előkészítésére kapott 10 milliárd és a tervezésre költött csaknem 8 milliárd forintot is kidobnák az ablakon. Megszületett már a kormánydöntés? – tudakolta.

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára elmondta, nem látott még olyan előterjesztést, miszerint vidékre költözne a múzeum. Jelenleg nincs döntés az ügyben – tette hozzá.

Momentum: mikor érkeznek meg az EU-s pénzek Magyarországra?

Fekete-Győr András (Momentum) arról beszélt, hogy Navracsics Tibor már több ígéretet tett arról, hogy pontosan mikor érkeznek az uniós pénzek Magyarországra, de ez máig nem történt meg. A területfejlesztési miniszter sok különböző programon vett részt az elmúlt időben, biztos mindent megtesz az uniós pénzek hazahozataláért? – vetette fel. 

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára közölte: a képviselő egy súlyos tévedésektől hemzsegő cikkre alapozta a kérdését. Navracsics Tibor vezetésével azon dolgoznak, hogy az uniós források megérkezzenek, és Magyarország további sikeres fejlődését szolgálják – hangsúlyozta. 

Megjegyezte: a képviselő párttársa, Cseh Katalin az uniós források megérkezése ellen dolgozik európai parlamenti képviselőként.

Forrás: MTI

Donáth Anna: Arra fogom kérni az Európai Bizottságot, hogy vonassa vissza a státusztörvényt a kormánnyal

Szerző