Putyin visszaadja…!- Választási ki mit tud? – Kiutunk szövetségeinkből

Éppen nem lévén jobb dolgom, (Jesszusom!), ha nem is őszinte érdeklődéssel, de némi szakmai kíváncsisággal követtem a minap az egyik tévé helyszíni tudósítását a nagy magyar Békemenetről. A riporter az ukrajnai háborúról faggatta a felvonulókat. Mindenki békét akart, de akadt, aki az oroszokat, és akadt olyan is, aki az ukránokat szidta mint támadó felet. Ám az már éppenséggel fejbe vert, amikor is az egyik megszólaltatott imigyen beszélt bele a kamerába: „Az oroszok győznek, és a háború után Putyin visszaadja nekünk Kárpátalját!”

A homályban tévelygő

A daliás úr ránézésre ivarérett, nagykorú, szavazásra jogosult magyar állampolgár volt, s én az első kábulat utáni pillanatban elméláztam, milyen jövő vár a nemzetre, ha kellően (vagy inkább veszedelmesen) sokan sorakoznak majd ilyen szellemi homályban tévelygő honfitársaink az urnák előtt, hogy leadják voksukat erre a félelmetes rombolást ígérő változatra, az Orbán-Putyin-Kárpát-Duna- Nagyhaza esélyre.

A nemzet adójából igen jól megfizetett, de csak a kormányt kiszolgáló televízió egy teljes nap alatt kilencszer ismételte meg Orbán Viktor ünnepi beszédét, amelyben volt szó erőről, hadseregről, hadiiparról és a Fidesz választási győzelméről.

A beszédből leszűrhető az a következtetés, hogy Orbán Viktor mindkét nagy szövetségi rendszerünket, a NATO-t és az Európai Uniót egyképpen kétes értékűnek tartja a magyar érdekek érvényesítése szempontjából, mert a nagyhatalmak (egyképpen a nyugatiak és a keletiek), ha céljaik úgy kívánják, feláldoznak bennünket.

És hogy mi a magyar érdek, az Orbán Viktor tudja legjobban, ő mondja meg, más, figyelmet érő vélemény sem bent, sem künn nem hallatik. Magyarország semleges, Magyarországnak ki kell maradnia a háborúból! És ezt csak a Fidesz választási győzelme garantálhatja.

Színlelni kell és lehet

Egyszerű képlet. Orbán Viktor az EU-ból csaknem biztosan, de, úgy lehet, talán már a NATO-ból is ki akar lépni, mert Oroszországgal szemben nem kíván terhes szövetségesi kötelezettségeknek amúgy igazán, hitelesen eleget tenni. De színlelni a jó szövetségest egyelőre azért kell és lehet, így választás előtt, és amíg van remény némi pénzosztásra a két szervezet brüsszeli központjaitól. A Publicus Intézet felmérése szerint a kormánypárti szavazótáborban a megkérdezettek csak 44 százaléka tartja egyértelműen agressziónak Ukrajna megtámadását; egynegyedük az ukránokat hibáztatja, egyharmaduk pedig nem mer véleményt mondani a történtekről.(Népszava) Ilyenformán valójában nem lehet meglepő, hogy akad olyan (talán nem is egyetlen!) békemenetes szavazó, aki Putyint mélymagyar félnótások területgyarapító lázálmainak támogatójaként emlegeti. A gondolat alig rejtett forrása talán a kormány és mindennapi híradója. (Ez nem bizonyított vélekedés, mert soha nem nézem a kormányadót.)

Ismét a pénzről van szó!

Ámde erre nem érdemes több szót vesztegetni, a téma inkább elmegyógyászok hatáskörébe utalható. Annál több közfigyelmet érdemel a pedagógusok harca mindennapi megélhetésükért, munkaterheik enyhítéséért, és azért, hogy a hatalomban pöffeszkedő illetékes senkiházi nagypofájúak legalább emberszámba vegyék őket.

Persze most is, mint a legtöbbször – pénzről van szó! A kormány az ország jövedelmeiből kézen-közön követhetetlenül nagy összegeket juttatott kivételezett kedveltjeinek, szórta a pénzt szavazatvásárlásra, így már-már elviselhetetlenné vált az államháztartás hiánya és az adósság. (Nemkülönben az infláció és a benzinkáosz.) Pedagógusbérre persze most sincs pénz.

Ráadásnak itt van a szomszédban a háború, özönlenek a menekültek, ilyenkor nagyon rossz visszhangot kelt a tanárok kétségbeesés sugallta akciója. A főminiszter úr szerint jogosak a pedagógusok igényei, s ígért is fűt-fát, amint a kormány ezt már sokszor megtette. Úgy egyébként elmennek Brüsszelbe pénzért kuncsorogni, hogy emelhessék a tanárok fizetését. (Bár kapnának erre támogatást! Csak ne lopják el, mint egyébkor szokták!) De azért fura jogszabállyal, megfélemlítéssel, mocskos kis munkahelyi trükkökkel igyekeztek elejét venni a sztrájknak, amelynek jogosságát és indokoltságát a diákok tüntető sokasága támasztotta alá a Kossuth téren.

Az Euronews tudósításában olvasható:

„Nem értem meg a kormányt, egyszerűen a tanárok mindennek az alapja. Ha ők nem lennének, ők sem lehetnének a parlamentben, mi sem lehetnénk sehol. Meg kellene fizetni őket, mert egyszerűen nem lehet abból a bérből megélni, amit ők kapnak. Borzasztó magas óraszámuk van, otthon azzal töltik az idejüket, hogy az órákra készülnek, szívüket-lelküket beleteszik és aztán csodálkoznak a diákok, ha egy tanár kiég”

– mondta Turi Janka diák. Egyszerű, közérthető szavak, a világra még nyitott, őszinte diák szavai. Ám aki például a Magyar Nemzet c. nemtudommi olvasója, az aligha kap tájékoztatást a közoktatás példátlanul pocsék állapotáról, csak Gulyás Gergelytől kap értesítést arról, hogy a fővárosi tanárok 87 százaléka nem sztrájkolt, (állítólag azért,) mert háborús időkben nem ez a tiltakozás helyes módja.

Jómagam úgy fogalmaznék, hogy a kormány és a helyi hatalmasságok sunyi bénító akciói nem kevés sikerrel jártak, de azért a sztrájknak még nincs vége, s akadnak bátrak, akik igazuk tudatában folytatják küzdelmüket az oktatásért, a diákokért, s nem utoljára – önmagukért.

Közlöny van róla! - Orbán Viktor aláírta: ilyen feltételekkel (nem)sztrájkolhatnak veszélyhelyzet alatt a tanárok

Információs buborékban

De mit tud minderről az irredenta, Orbán- és Putyin-párti békemenetes szavazó? Feltehetően nem sokat, sőt talán semmit. A fideszes propagandaminisztérium fújta információs buborékban tengeti napjait, s ha ismer is valamit a tényekből, azt nem hiszi el, mert nem illik az orbáni kánonba. Talán nem ő, vagy biztosan csak nem ő a hibás, de szavazó polgár a gondolkodás követelménye alól nincs felmentve. Aki csak áhítattal, kritikátlanul hallgatja és elfogadja a nemzet első szolgájának állításait, az mindenkor tévedésben él, mert a hatalmasok tetszetős meséit mindig szembesíteni kell a tényekkel, a mindenkori kormány nemzetmentő igéjét a mindennapok tapasztalataival. A választópolgár az általa megismert realitások keretei között maradva csak így teremthet esélyt magának, szűkebb környezetének és országának a gyarapodásra, a jobb életre.

Fotó: Cseri László

Kapcsolódó